„Csonti elásott egy kisebb falut"

Három hét szünet után – július 17-én – egy vádlott és egy tanú meghallgatásával folytatódott a Sátor Lajos nevével fémjelzett szervezett bűnözői csoport büntetőpere a Besztercebányai Büntetés-végrehajtási központ tárgyalótermében.

„Csonti elásott egy kisebb falut"
O. Tamás (Fotók: Paraméter)

Kedden – vagyis a május közepe óta tartó tárgyalássorozat sorrendben nyolcadik napján – először lépett a nyilvánosság elé Boris Drevenák, aki a vádirat szerint a 2000-es években vezető beosztásban dolgozó rendőrként segítette a bűnszervezet tevékenységét.

Boris Drevenák 1999-től tagja volt annak a nyomozócsoportnak, amely a Pápay-klán tagjai ellen Dunaszerdahelyen elkövetett tízes gyilkosság ügyét igyekezett felderíteni, majd később az egykori ÚBOK (Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal) nyugat-szlovákiai központját vezette, miközben a büntetőper során eddig elhangzó vallomások alapján tevékenyen segítette a csallóközi maffia meggazdagodását, és hozzájárult ahhoz, hogy a hatóságok ne bukkanjanak a kétezres években végig szökésben lévő Sátor Lajos nyomára.

A vádlottársak elmondása szerint amíg az egykori rendőr a hatóság kötelékében szolgált, értékes és naprakész információkkal, lehallgatási jegyzőkönyvekkel, komplett ügyiratokkal, és felbecsülhetetlen értékű figyelmeztetésekkel halmozta el a bűnszervezetet, a bűnszervezet pedig értékes ajándékokkal halmozta el őt: többek szerint temérdek készpénzt kapott a maffiától, valamint lakást, házat – amit át is építettek neki –, elektronikai cikkeket „vágott zsebre”, de történt olyan is, hogy a bűnszervezet egyik tagja igazi csallóközi malacokat szállított a megbecsült rendőrségi kapcsolat (vagy egyenesen bandatag?) szüleinek.

Drevenákot három bűncselekménnyel vádolják:

1. bűnszervezetben való részvétellel,

2. az Écsi-gyilkosságban való részvétellel,

3. okirathamisítással.

Ez volt az első alkalom, hogy az egykori rendőr megjelent a Speciális Büntetőbíróság tárgyalásán. A per májusi kezdetekor gyomorproblémákra hivatkozva nem volt jelen, majd ügyvédet váltott, és a júniusi tárgyaláson azért nem jelent meg, mert új védője abban az időpontban éppen tanári kötelességeinek tett eleget. Ezúttal azonban Drevenák végre ott volt a bíróságon, ahol már a tárgyalás előtt különös látványt nyújtott: a folyosón magához vett egy széket, amit a fal felé fordított, ráült, és egészen addig ott kuksolt zavartan és mogorván a fal felé fordulva – hogy a jelenlévő operatőrök ne tudják rögzíteni arcát –, amíg a tárgyalás kezdetét nem vette.

Miután a tárgyalóteremben ismertették Drevenákkal a jogait és az ellene felhozott vádakat, szót kapott.

„Ártatlan vagyok”

– jelentette ki, majd közölte, hogy hajlandó vallomást tenni.

Boris Drevenák

Boris Drevenák a bíróság előtt hosszasan ecsetelte, hogy a ’99-es tízes gyilkosságot követően miként dolgozott azon, hogy a Sátor-féle bűnszervezet tagjait – köztük valamennyi jelenlévő vádlottársát – rács mögé juttassa. Ő volt az, aki nyomozóként kapcsolatot tartott fenn a dunaszerdahelyi mészárlás ügyében vallomástételre alkalmas, titkos tanúkkal, köztük Écsi Bélával is – akit állítása szerint maga győzött meg arról, hogy tanúskodjon Sátorék ellen. Az Écsivel történő kapcsolattartása azért fontos, mert

a vádirat szerint Drevenák volt az, aki elárulta a hozzá közel álló Reisz Andornak Écsi Béla pozsonyi tartózkodási helyét – lehetővé téve azt, hogy Sátorék elrabolják és kivégezzék (testőrével, Branislav K.-val együtt) az egykori Pápay-klán egyik utolsó aktív tagját – ahogy ez 2003. április 9-én meg is történt.

Sőt, a korábbi tárgyalásokon több vádlott szájából is elhangzott, hogy amikor Drevenák tudomására jutott, hogy Écsi Béla meg fog halni, 200 ezer koronát kért tőle kölcsön, mert tudta, a pénzt már nem kell visszaadnia.

Ennek ellenére a vádlott kategorikusan tagadta, hogy bármilyen formában támogatta volna a bűnszervezetet, és azt is kikérte magának, hogy elárulta volna Sátoréknak Écsi tartózkodási helyét.

„Écsi Béla korábban mindenféle félelem nélkül találkozott velem az általam választott helyszíneken, akár az éjszakai órákban is. Ebből kifolyólag nem logikus a vádlottak állítása, miszerint informáltam őket Écsi pozsonyi lakhelyéről. Ha érdekemben állt volna Écsi Béla likvidálása, akkor Écsit bármilyen helyszínre kicsalhattam volna”

– érvelt ártatlansága mellett Boris Drevenák.

Az exrendőrt egyébként többször is felszólította a bírósági szenátus arra, hogy ne rendőrségi életútját ismertesse vallomásában – ahogy ezt Drevenák hosszasan tette –, hanem az őrá vonatkozó vádpontok kapcsán nyilatkozzon.

Hamis igazolvány

A vádlottnak a bűnszervezet támogatása és az Écsi-gyilkosságban való részvétel mellett okirathamisítás miatt is felelnie kell a bíróság előtt, mivel 2016-ban egy hamis rendőrségi igazolványt találtak gépkocsijában. Erről Drevenák azt mondta, hogy az iratot ő készítette, még régebben beszkennelte eredeti szolgálati igazolványát, majd digitálisan megváltoztatta a sorszámát, hogy ne érhesse az a vád, hogy az okiratot – amit elmondása szerint csak gyerekek szórakoztatására használt – valódiként akarja használni.

„Soha nem állt szándékomban bárhol is eredetiként bemutatni ezt az igazolványt” – jelentette ki a vádlott.

Az ebédszünetet követően az ügyész tett volna fel kérdéseket Boris Drevenáknak, ám a vádlott rosszullétre hivatkozva megtagadta a válaszadást.

„Alig bírok ülni, bíró úr. Ha jobban leszek, minden kérdésre válaszolok”

– mondta az egykori rendőr, aki állapota ellenére ottmaradt a teremben, és végigülte az utána következő tanú meghallgatását. Igaz, közben kétszer is kiviharzott a tárgyalóteremmel szomszédos mosdóba...

Boris Drevenák

Az első tanú

O. Tamás az első, akit a tárgyalássorozat során tanúként (és nem vádlottként) hallgat meg a bíróság. A férfi egykor a bűnszervezet tagja volt és részt is vállalt bizonyos bűncselekmények elkövetésében. Ahogy beérkezett a terembe, és elfoglalta helyét, a vádlottak alaposan végigmérték őt.

„2001-től voltam a bűnözői csoport tagja. (...) Mi, a nagymegyeri ág Vlčko alá tartoztunk”

– nevezte meg a vádlottak padsorában ülő egykori felettesét a bűnszervezet struktúráját ismertető tanú.

Vlčko Pál

„Ez a csoport bűncselekményekből élt, cigarettacsempészetből és -hamisításból, ÁFA-csalásokból, gyilkosságokból, bérgyilkosságokból, mindenből, amivel pénzt lehetett keresni” – folytatta O. Tamás, aki többedmagával többször is kísérte és őrizte a tíz éven keresztül szökésben lévő és bújkáló, de ennek ellenére szinte végig a Csallóközben élő Sátor Lajost. A tanú fel is idézett egy esetet, amikor Sátor kioktatta őt egy „műszak” alkalmával a maffiafőnök dunaszerdahelyi házánál.

„Sátor azt mondta, hogy nem kell megijedni, ha megjelenik ott egy rendőrautó, az is ránk vigyáz majd”

– jelentette ki a tanú, aki azt is elmondta, hogy volt idő, amikor Sátor Lajos az ő útlevelét használta, persze kicserélt fotóval. Ezt az útlevelet Sátor elveszítette, és O. Tamás úgy tudja, hogy a vádlottak padján ülő Drevenák intézte el, hogy neki ebből ne legyen problémája.

„Minden hónapban kapott pénzt. Ha jól tudom, volt hónap, amikor egymillió koronát is elvitt” – mondta az exrendőrről a tanú, majd megjegyezte, hogy a Sátor Lajos köré szerveződő csoport Szlovákiában az egyik legbrutálisabb bűnszervezet volt.

O. Tamás

A Csontiként ismert Nagy Zsolt ügyvédje ezután arra kérte a tanút, hogy írja le védence szerepét a bűnszervezetben. Ekkor hangzott el a keddi tárgyalás legerősebb kinyilatkoztatása:

„Csonti Reisz Andor testőreként, sofőrjeként kezdte. Később szinte futószalagon hordta elásni a lovakat (strómanokat). A Reisz már röhögött rajta, hogy alig bírja a tempót. Vlčko szerint Csonti egy kisebb falura való embert elásott. Aztán ő lett Sátor jobbkeze, mindenese”

– mondta O. Tamás, aki július 18-án folytatja vallomástételét, és részletezi azokat a bűncselekményeket, melyekben ő maga is részt vett.


Korábbi beszámolóink a maffiaperről (időrendi sorrendben):

Csontiék a vádlottak padján!

Csonti bevallotta, hogy gyilkos

Megeredt Csonti nyelve: Sátor Kaliňák csúcsrendőrén keresztül akart visszatérni a normál életbe

Zakál mindent tagad, Csonti tovább csiripel

Névsorolvasás a bíróságon – Ők voltak a Sátor-maffia tagjai

„Öröm Dunaszerdahelyen élni, vádlott úr!“

Ő nem olyan, mint a többiek, ő nem gyilkos

Kádár tovább tagadta a gyilkosságokat, majd félbeszakadt a csallóközi maffia büntetőpere

"Sátor Lajos pisztolyt nyomott a számba"

(db)