Csörgő: Nem fejezzük be a III. ligát, de a bősi klub nem szűnik meg

2016. március 3. - 18:58 | Sport

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott csütörtökön délután az OFC Russel Bős klub elnöke, Csörgő György.

Csörgő: Nem fejezzük be a III. ligát, de a bősi klub nem szűnik meg
Csörgő György (Paraméter-felvételek)

Bejelentette, hogy március 1-jén büntető feljelentést tettek Fenes Iván bősi polgármester és Mészáros Árpád alpolgármester ellen. A bemutatott feljelentés szerint köztisztviselői hatalommal való visszaéléssel, köztisztviselői feladatok elmulasztásával, idegen vagyon hűtlen kezelésével és rágalmazással gyanúsítják őket.

Ennek előzménye, hogy a bősi városi képviselő-testület február 11-i ülésén jóváhagyták, hogy felfüggesztik az OFC Russel Bős támogatását, Csörgő szerint pedig a nyilvános testületi ülésen az irányukba elhangzottak kimerítik a rágalmazás büntetőjogi tényállását is.

Jelen pillanatban kérdéses, milyen formában lesz foci a tavasz folyamán Bősön. "A polgármester miatt a klub körül kialakult hangulat okán nem tudunk játékosokat, edzőket és szponzorokat biztosítani, mivel nem tudják, lesz-e II. vagy III. liga Bősön, és ilyen atmoszférában senki nem akar dolgozni” - magyarázta Csörgő.

Hangsúlyozta, hogy ez volt az oka annak is, hogy szerdán a csapat nem utazott el az első idei bajnokijára Privigyére. Csörgő szerint kérték a mérkőzés elhalasztását, de azt a privigyeiek elutasították.

Fenes Iván polgármester azonban korábban az Új Szónak nyilatkozott arról, hogy megállapodtak a II. ligás szenci ŠK-t üzemeltető részvénytársasággal, hogy a csapat Bősön játssza le tavaszi mérkőzéseit.

"A következő lépésként megvásároljuk a részvénytársaságot, ezzel a licenc is a mi tulajdonunkba kerül. Az adminisztratív intézkedések során a névváltoztatásra is sort kerítünk. Ami pedig a Russelt illeti, mi betartjuk a szerződésben vállaltakat. Ugyanezt várjuk el a másik féltől is.

Továbbra is érvényes: jogi útra tereljük az ügyet. Nem tűnik, nem tűnhet el egyik napról a másikra városunk a futballtérképről” – nyilatkozta Fenes, aki a váltást azzal indokolta, hogy nem láttak rá esélyt, hogy az OFC Russel tavasszal folytassa a bajnokságot, annak ellenére, hogy több hónapos huzavona után idén januárban jogerőssé vált, hogy visszatérhetnek a harmadik ligába, igaz, az ősszel elmaradt mérkőzéseiket nagyon feszített tempóban kellene pótolniuk. A kizárás okairól és a bősi önkormányzat, illetve Csörgőék közti viszony megromlásáról egy novemberi testületi ülés kapcsán ITT írtunk.

Csörgő ugyanakkor a csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, szeretnék megakadályozni, hogy a bősi és a szenci futballklub egyesülhessen, és elérni azt is, hogy a szenci klubot kizárják a II. ligából. Ennek érdekében egy megállapító keresetet (určovacia žaloba) is benyújtottak a futballszövetség sportdöntőbíróságához. Ezzel a szállal egy külön cikkben foglalkozunk a későbbiekben.

„Fenes és Mészáros megásták a bősi futballklub sírját” – szögezte le Csörgő, aki emlékeztetett, hogy 2012-ben ők kérték fel arra, hogy szponzorálja a klubot és építsen új stadiont, miközben „széleskörű társadalmi elismertséget, komoly pénzügyi és kereskedelmi lehetőségeket ígértek”.

2012 novemberében a bősi képviselő-testület arról döntött, hogy az önkormányzat a csapat fenntartásával kapcsolatos rezsiköltségeken és az ifjúság kétezer euróig terjedő támogatásán kívül más ráfordításokkal nem számol a csapat finanszírozását illetően.

Csörgő hangsúlyozta, hogy 2015 márciusáig minden passzolt. Állítása szerint februárban és márciusban egy operáció miatt kórházban volt, és üzleti tevékenységét is felfüggesztette. Ekkor merültek fel először, hogy a klubnak anyagi gondjai vannak, tartozik a játékosoknak, és ekkor rúgták össze a port Radványi Miklós vezetőedzővel is.

A klubelnök szerint azonban ez nem így volt, hanem a csapat egy olasz szponzora amiatt távozott, mert „Bős vezetése azt éreztette velük, hogy őket itt nem szeretik”. „A közvéleményt ellenem fordították... Nem voltak hajlandó segíteni, én pedig emiatt nem voltam hajlandó egyedül szponzorálni és vezetni a klubot” – jegyezte meg.

Kijelentette, hogy ha rendeződnek a viszonyok, akkor az idei nyártól újból komoly partnere lesz a klubnak. Nem írtuk félre: nyártól.

„A klub nem fejezi be a III. ligát, de ez nem jelenti azt, hogy megszűnik. Valószínűleg alacsonyabb bajnokságba sorolnak minket, de a klub megmarad. Nyárig még sok minden történhet. Elképzelhető, hogy a klub velem folytatja, mert jelenleg is tárgyalunk lehetséges szponzorokkal, illetve esetleges érdeklődőkkel, akik megvásárolnák. Nincs okom rá, hogy lemondjak a tulajdonosi vagy a klubelnöki funkcióról, és nem is fogok így tenni. Az utóbbi években több mint 750 ezer eurót költöttem a focira és az infrastruktúrára”

– szögezte le.

Felháborítónak tartja, hogy nem kérték ki a véleményét egy másik bősi klubról, ugyanakkor leszögezte, hogy szerinte a városnak nincs elég tudása ahhoz, hogy egy II. ligás klubot működtessen és vezessen.

„Az egyetlen lehetőség, ha a városvezetés a helyi vállalkozókkal együtt leül velem, és továbbra is közösen fogjuk vezetni a klubot”

– vélekedett Csörgő.

Csütörtökön délután és kora este többször is próbáltuk elérni Fenes Ivánt, hogy megkérdezzük az ellene tett feljelentésről és a focifúzióról, egyelőre azonban nem sikerült. Mészáros Árpád alpolgármester későbbre ígért reakciót.

-para-