A csúti vörös hídfő

Széky János | 2016. október 16. - 16:12 | Vélemény

Ha valaki félreértené a címet, és nem tudná összeegyeztetni az oroszokat hajdan lángostorral kikergető Orbán Viktor képzetével: a vörös az amerikai Republikánus Pártnak is színe.

Amikor Tusnádfürdőn Orbán – a világ kormány- és államfői közül elsőként – odaállt Donald Trump amerikai elnökjelölt mögé azzal, hogy „a lehetőségek közül” mégiscsak az ő megválasztása lenne a jobb „Európa és Magyarország számára”, sokan megrökönyödtek.

De akár megrökönyödött valaki, akár nem, általános volt a feltételezés, hogy a rettentő ravasz magyar miniszterelnök ezúttal (is) valami rettentő ravasz manővert vitt véghez az ő valamelyik rettentő ravasz hatalmi játszmájában, amit mi, hozzá nem értő halandók nem érhetünk föl ésszel. Nem csinálhatja csak úgy hülyeségből vagy valamilyen elhallgatott kényszer jegyében. Kormánypárti körökben ilyenkor azt is hozzáfűzik, legalább általánosságban, hogy Orbán ezzel trendet indított. Mert annnnyira izgi, amit tesz, hogy előbb-utóbb sokan követni fogják. Őt, az új Európa fáklyavivőjét,
Hát nem.

Orbán tusványfürdői beszéde („előadása”) július 23-án hangzott el, a WikiLeaks első nagy Clinton-ellenes kiszivárogtatásának másnapján. (A Demokrata Párt Országos Bizottságának emailjeit hozták nyilvánosságra.) Azóta volt más hasonló támadás is a demokraták, illetve Hillary Clinton ellen (illetve nem mind volt hasonló, mert az elnökjelölt, még külügyminiszterként, valóban súlyos és veszélyes szabálytalanságokat követett el a levelezésében).

Pár nappal később megkezdődött az az egyhetes periódus, amikor Trump a közvélemény-kutatási eredmények átlagában megelőzte Clintont. Aztán véget ért, Clinton újra vezetni kezdett, a WikiLeakstől várt (és meg is ígért) „nagy októberi borítás” elmaradt, és Trump kampánya összeomlott, miután kiderült, hogy nem egyszerűen alkalmatlan az elnökségre – ezt még megbocsátanák –, hanem szégyentelen szexuális ragadozó is volt nem túl régen.

Mi a helyzet az Orbán által kezdeményezett új trenddel? Az, hogy nincs ilyen. Nem szívesen hivatkozom írásban a Wikipediára, mivel a lusta hallgatók és publicisták menedéke. Viszont, főleg az amerikai változatban, nagyon szorgos adatgyűjtéssel segíti a tájékozódást és így a közírók munkáját. Van egy külön cikk: A Donald Trumpot elnöki kampányában támogatók listája. Itt a „jelenlegi állam- és kormányfők” között Orbán mellett csak egy új név szerepel, Miloš Zeman cseh elnök, ő valamikor szeptemberben közölte, hogy Trump mellett áll, de szerencsére nincs akkora kormányzati hatalma, mint a deklaráltan Hillary Clintont támogató Bohuslav Sobotka miniszterelnöknek.

A világ jelenleg aktív pártvezetői között – hiszen Orbán egyszersmind a nagyobbik magyar kormánypárt elnöke – a szócikk október 15-i állapota szerint olyan figurák vannak, mint a demagógiájáról és oroszbarátságáról híres észt Edgar Savisaar (az „oroszbarátság” itt nem csupán vélemény: a volt elnök és tallinni polgármester Centrum Pártja nyilvánosságra nem hozott szövegű együttműködési megállapodást írt alá a Putyin-féle Egységes Oroszországgal), a demagógiájáról és pártjának orosz finanszírozásáról ismert Marine Le Pen, a demagógiájáról és ultraputyinizmusáról ismert orosz Vlagyimir Zsirinovszkij, vagy az oroszbarátságáról és orosz támogatottságáról ismert, Hágát is megjárt szerb csetnikvajda, Vojiszlav Seselj. (Meg lehet kövezni, de a pontosság kedvéért: tisztességes politikus is van közöttük: a holland Geert Wilders, aki régóta szemben áll a radikális iszlámmal, ámde a liberális demokrácia védelmében.)

Zemanról tudjuk, amit tudunk, de a kattintani lustáknak egy nyári szuvenír: „A Brexiten felbuzdulva Zeman elnök azonnal bejelentette, hogy népszavazást tartana az Unióból és a NATO-ból való kilépésről. De róla pontosan lehet tudni, hogy kicsoda, micsoda és mit akar, ahogy az ő habonyárpádjáról, Martin Nejedlýről is bárki láthatja, hogy de facto orosz ügynök. Van egy irodája a Hradzsinban, ő ugyan nem kap fizetést, de az asszisztense igen (mint Schwarzenberg megjegyezte, legalább őt fizethetnék az oroszok).”

Azt, hogy Trumpot Moszkva legalábbis felhasználja, az ő és Putyin elszánt (olykor fizetett) hívein és a képviseleti demokráciát elvből utáló szélsőbalosokon kívül lassan már mindenki látja.
Vessük ezt össze azzal a vélhető ténnyel, hogy ha nem is a világon (mert pl. Kim Dzsong Ün véleményét csak valószínűsíthetjük), az Európai Unió és a NATO tagországai közül Magyarország az egyetlen, amelynek a legfőbb kormányzati hatalommal bíró vezetője nyíltan kiáll Trump mellett. Amennyiben hihetünk a Wikipediának: ő, egyedül, mint júliusban.
Mit mond ez róla, és mit mond ez Magyarországról?

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.