Csütörtökön és pénteken hallgatják meg az alkotmánybíró-jelölteket

2019. március 19. - 16:09 | Belföld

Csütörtökön és pénteken, március 21-én és 22-én, 9 órától hallgatja meg az alkotmánybíró-jelölteket az alkotmányjogi bizottság.

Csütörtökön és pénteken hallgatják meg az alkotmánybíró-jelölteket
-illusztráció- (Fotó: TASR/František Iván)

Szükség esetén a maghallgatások hétfőn, március 25-én is folytatódni fognak. Erről kedden döntöttek a bizottság tagjai.

Minden pályázónak 15 perce lesz arra, hogy bemutatkozzon és ismertesse az eddigi tevékenységét, ezt követően 10 perc fog rendelkezésére állni a kérdések megválaszolására. Kérdéseket a képviselőkön kívül az államfő küldötte is feltehet majd. Csütörtökön a bizottság 14, pénteken 15 jelöltet tervez meghallgatni.

A nyilvános meghallgatásokra a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa (NRSR) Vármegyeház téri (Župné námestie) történelmi épületében kerül sor. Minden pályázót meghívtak, azokat is, akiket a bizottság egyszer már meghallgatott az előző választás előtt. A 29 pályázó nagy része másodszor indul. Az első szavazáson a parlament egyetlen alkotmánybíró-jelöltet sem választott meg.

A következő jelöltekről van szó: Pavol Boroň, Martin Javorček, Michal Matulník, Vlastimil Pavlikovský, Edita Pfundtner, Peter Straka, Anton Dulak, Eva Kováčechová, Katarína Čechová, Rastislav Kaššák, Peter Melicher, Stanislav Irsák, Michal Ďuriš, Ivan Fiačan, Štefan Kseňák, Pavol Malich, Radoslav Procházka, Miloš Maďar, Ľuboš Szigeti, Marek Tomašovič, Michal Truban, Libor Duľa, Radovan Hrádek, Daniela Švecová, Ladislav Duditš, Peter Molnár, Robert Šorl, Martin Vernarský és Zuzana Pitoňáková.

Az alkotmánybíró-jelöltek választására a március 26-án kezdődő parlamenti ülésen kerül sor. A képviselőknek 18 jelöltet kell választaniuk, akik közül az államfő nevezi ki a kilenc új alkotmánybírót. Ez utóbbiak azok helyét fogják elfoglalni, akiknek február 16-án járt le a megbízatásuk.

TASR