CT-készüléket vásárolnak a karácsonyi puncsból befolyt összegből

Karácsonyi puncsot árultak a nagykürtösi téren Dalibor Surkoš polgármester segítségével. A puncsárusításból összesen 1277,35 euró gyűlt össze. Az összeget idén is a helyi kórháznak ajándékozzák, amely így új CT-készüléket vásárolhat.

„A Karácsonyi varázs program keretén belül a polgármester is segített puncsot árulni. A program részeként karácsonyi dalokat énekeltek, megjelent Télapó, a Krampusz és Holle anyó is, a zenéről pedig a The Beatles REVIVAL nevű zenekar gondoskodott. A hagyományos karácsonyi vásár sem hiányozhatott" – árulta el a TASR-nek Erika Grega, a nagykürtösi városi hivatal szóvivője. „Az idei program újdonságai a papírpoharak és tányérok voltak, amelyeket a látogatók megvásárolhattak, de akár a sajátjukat is elhozhatták otthonról" – tette hozzá.

A puncsárusításból befolyt összeg már többször segített a város rászoruló családjain. „A kis Anna például gyógyfürdőbe mehetett, Dominik rehabilitációra, Nikolkának pedig gyógyászati segédeszközt tudtak a pénzből vásárolni. Tavaly a nagykürtösi kórház kapta az összeget, amely így új EKG-készüléket vásárolhatott" – zárta a szóvivő.
 

(TASR)