Cudarul nézett ki Slota a bíróságon, óriási fájdalmak közepette idő előtt távozott (FOTÓK)
Szerdán kezdődött Ján Slota, az SNS volt elnöke korrupciós ügyének bírósági tárgyalása, de az egykori politikus hamar el is hagyta a bíróság épületét – írja a TV Noviny.

Slota befáslizott lábbal és mankóval érkezett meg a bíróságra, sokáig és nehézkesen lépkedett a lépcsőkön, valamint nehezen lélegzett. Nem sokkal később azt állította, hogy nagy fájdalmai vannak, ezért engedélyt adott rá, hogy a tárgyalás a jelenléte nélkül történjen meg, majd elhagyta a bíróság épületét.
A volt politikust tavaly márciusban vették őrizetbe. A vád szerint 2018-ban kenőpénzért cserébe megpróbálta elintézni Pavol Polka zsolnai bírónál, hogy egy ismerőse, aki halálos balesetet okozott, enyhébb büntetést kapjon.
A Liptószentmiklósi Járásbíróság ugyanis az illetőt hároméves szabadságvesztésre ítélte. Slota ismerőse viszont fellebbezett, erről pedig épp Polka szenátusa döntött. Szintén bizonyítékul szolgál a Zsolnai Kerületi Bíróság határozata, amelyben a balesetet okozó személyt hároméves feltételes szabadságvesztésre ítélte.
Slota állítólag a közvetítő szerepét töltötte be – a vád szerint 5 ezer euró kenőpénz vándorolt Polkához, 5 ezer euró pedig hozzá. A ma már egykori bíró, Polka beismerte a kenőpénz elfogadását, és Slota ellen vallott azután, hogy elfogta a NAKA. Ezt követően elkezdett együttműködni a hatóságokkal a szlovákiai bíróságokon belül történt korrupciós ügyek felderítésében.
A nyomozó eredetileg vizsgálati fogság kiszabását kérte Slotára, a Legfelsőbb Bíróság viszont engedélyezte, hogy szabadlábon védekezzen, de nyomkövetőt kell viselnie. Az SNS volt elnöke tagadja az ellene felhozott vádakat, ártatlannak érzi magát.