D4/R7: Ellenzéki képviselők felszólították Bugárt és minisztereit, távozzanak a politikából!

Az OĽaNO szerint nem oszlatta el a csallóközi ivóvízkészlettel kapcsolatos aggályokat a D4/R7 pozsonyi körgyűrű építésék keddi képviselői ellenőrzése. Az ellenzéki képviselők felszólították Bugár Bélát, a Híd elnökét, ő és miniszterei távozzanak a politikából a körgyűrűvel kapcsolatban kialakult helyzet miatt.

D4/R7: Ellenzéki képviselők felszólították Bugárt és minisztereit, távozzanak a politikából!
Archív felvétel

A képviselői ellenőrzés lényege az OĽaNO szerint az volt, hogy kiderüljön, milyen anyagokat használtak az építkezésnél.

„A kivitelező azt állítja, nem tud róla, hogy probléma lenne, de a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) munkatársai szemétdarabokat húztak elő az építőanyag közül – mondta Ján Marosz, az OĽaNO képviselője.

Miroslav Ivan (SaS) képviselő közölte, további, az építkezéssel kapcsolatos dokumentumokat fognak kérni a közlekedésügyi minisztertől. „Igen, vannak ott gyanús dolgok, például tégla-, műanyag- és vasdarabok” – mondta Ivan és hozzátette, kétli, hogy a kitűzött időpontban, 2020-ban befejezik a körgyűrű építését.

Anna Zemanová (SaS) képviselő abban látja a problémát, hogy a kivitelező mintha nem tudatosítaná, hogy az építkezés nagy része védett területen zajlik, veszélyeztetheti a csallóközi ivóvízkészletet.

„Nem tudni pontosan, honnan származik a feltöltéshez használt anyag” – tette hozzá, és geofizikai vizsgálatot javasolt. Marosz hangsúlyozta, az államot terheli a felelősség, de a felelős miniszterek nem intézkedtek megfelelően.

„Az az érzésem, a kivitelező azt csinálja, amit a Híd miniszterei által vezetett hivatalok megengednek és elnézek nekik. Ha az építtető dokumentumokkal tudja igazolni, hogy a szeméttel teli talaj megfelel az előírásoknak, az csak azért van, mert a szükséges igazolásokat a közlekedésügyi és a környezetvédelmi minisztériumhoz tartozó hivatalok adták ki” – véli Marosz. Az OĽaNO ezért ragaszkodik ahhoz, hogy az érintett miniszterek és a Híd elnöke távozzon a politikából.

Szerinte az államnak a kezdetek óta felügyelnie kellene az építkezést. „Érsek Árpád közlekedésügyi miniszternek (Híd) már a legelején ki kellett volna neveznie egy ellenőrt, aki az állam képviseletében felügyelte volna a munkát. Most meglepetést színlel az állam és az autópálya-társaság, amikor megállapítják, hogy azbesztdarabok és mindenféle szemét van az építőanagyban” – tette hozzá a képviselő.

A képviselők alaposabb vizsgálatot akarnak. „E pillanatban még nem lehet lezárni ezt az ügyet, kicsit még korai lenne” – hangsúlyozta Jana Kiššová (SaS).

Maroszt leszögezte, késni fog a körgyűrű átadása. „A D4-es építése már a D1-es kereszteződéséhez ért, de az autópálya-társaság ott még nem vásárolta fel a területeket. Úgyhogy néhány hónappal tovább kell még bosszankodniuk a főváros körül autózóknak” – figyelmeztetett Marosz. A D4 és a D1 kapcsolódása körül az SaS is problémát lát. Michaela Michalová, a Nemzeti Autópálya-társaság szóvivője közölte, hogy az információ megalapozatlan. „A D4/D1 kereszteződésének építésére megkaptuk az engedélyt, és az összes területet felvásároltuk” – közölte.

A D4R7 Construction társaság közleményében úgy fogalmazott, biztosították a képviselőket afelől, hogy minőségi munkát végeznek, a környezetvédelmi szempontokra is odafigyelnek, és hogy a munkavégzés során betartanak minden törvényt és előírást.

Továbbá megnyugtatták a képviselőket, hogy minden felhasznált anyagot bevizsgáltak. „Eddig mintegy 20 ezer tesztet végeztünk el, odafigyelve a környezetvédelmi szempontokra is. Ellenőrizzük, hogy milyen hatással van az építkezés a környezetre” – írta a társaság.

Karolína Ducká, a közlekedésügyi minisztérium szóvivője úgy tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy a képviselői ellenőrzés nem tárt fel új tényeket és megoldásokat sem, csak azt, amit a minisztérium már közzétett.

„Ha a teszt kimutatná, hogy a kivitelező nem megfelelő anyagokat használt, azt az építtetőnek saját költségén kell elszállítania” – közölte Ducká. Hozzátette, a közlekedési tárca szorosan együttműködik a környezetvédelmi minisztériummal, és már egy évvel korábban kérte a környezetszennyezéssel kapcsolatban felmerült gyanús esetek kivizsgálását.

(TASR)