A DAC Balić és Sharani találataival 2:1-re nyert előkészületi meccset a Vasas otthonában VIDEÓ

A téli felkészülés tizedik napján játszotta az év első mérkőzését a DAC. Az ellenfél a budapesti Vasas FC volt, amely az NBII 4. helyén telelt, egyetlen ponttal lemaradva a feljutást jelentő második pozíciótól

A DAC Balić és Sharani találataival 2:1-re nyert előkészületi meccset a Vasas otthonában VIDEÓ
Fotó: fcdac.sk

A két vezetőedző megegyezése alapján végül kétszer 45 percet játszottak a csapatok. Bernd Storck ezúttal 18 mezőnyjátékossal számolhatott, több kerettag is hiányzott: a hosszabb ideje sérült Vida, Friede és Davis mellett Veszelinov, Mendez és Fábry sem léphetett ma pályára. Malý Matúš engedélyt kapott, hogy a Senicával készüljön.

A télen érkező Taiwo és Moumou viszont lehetőséget kapott, úgyszintén a 19 éves amerikai középpályás Creighton Brown. A sajtóban megjelent információkkal ellentétben a DAC még nem írt alá vele szerződést, erre az orvosi vizsgálatok után kerül majd sor.

A mérkőzés elején a hazaiak kétszer is veszélyeztettek, a második helyzetből a 11. percben Radó révén meg is szerezték a vezetést – 1:0. Az első félidő végéig kereste a DAC a lehető legrövidebb utat a piros-kékek kapujához, de ha el is jutott oda, az egyenlítés csak nem akart összejönni. Azért is, mert Balić és Ramirez is ajtó-ablak helyzetben lőtt pontatlanul. Mindenesetre a játékrész végéig lehetőségek és lövések számában is a dunaszerdahelyiek voltak az aktívabbak, a legfontosabb mutató azonban az Angyalföldi gárda vezetését mutatta.

A második 45 percre nyolc cserével állt ki a Vasas, míg na DAC-nál három váltás történt, majd a továbbiakban fokozatosan minden játékosát pályára küldte Bernd Storck. Érezhető mezőnyfölényben játszottak, ám gólhelyzet sokáig csak a hazai kontrák után született. A kihagyott Vasas-ziccereket az utolsó másodpercekben büntette meg a vendégcsapat. Moumou óriási lehetőségénél még a hazaiaknak sikerült a gólvonalon tisztázni, ám egy perc múlva Balić a tizenhatosról laposan a jobb alsóba lőtt – 1:1. Néhány másodperc után pedig Sharani harcolta be magát a tizenhatosba, ahol szemtől-szemben nem adott esélyt Radosnak – 1:2. A ghánai csatár találata után a játékvezető egyből le is fújta a találkozót.

Egy hét múlva szombaton a téli felkészülés második mérkőzésén is a magyar másodosztály képviselőjével találkozik a DAC. A Győri ETO csapatát a MOL Akadémián fogadják.

Vasas FC - DAC 1904 1:2 (1:0)
Vasas Sportkomplex, műfüves pálya, Budapest, 2021. január 16., szombat, 13:00 ó, derült idő, -1°C
Góllövők: 11. Radó – 89. Balić, 90. Sharani
Sárga lap: 53. Kalmár O.
DAC: Jedlička (46. Száraz) – Blackman (80. Sharani), Müller, Kružliak (46. Beskorovainyi), Sommer (80. Braun) – Schäfer (74. Nebyla), Njie (46. Nicolaescu), Balić – Divković (74. Moumou), Ramirez (66. Taiwo), Kalmár Zs. (58. Andzouana). Edző: Bernd Storck.
Vasas: Jova (64. Rados) – Terbe (46. Szivacski), Viczián, Litauszki (46. Tóth), Szilágyi, Silye (46. O. Kalmár) – Pátkai (46. Kovács), Hidi M (46. Szatmári) – Pekár (46. Hinora), Feczesin (46. Balajti), Radó (46. Murka). Edző: Schindler Szabolcs.

STATISZTIKA:
Lövés - kapura 5:12, mellé 5:6
Szöglet - 3:8
Les - 3:5

fcdac.s