DAC: Davis a százasok klubjában

Eric Davis két hét leforgása alatt a második olyan DAC-játékos lett, aki legalább száz bajnokin lépett pályára sárga-kékben.

DAC: Davis a százasok klubjában
Fotó: Cséfalvay Á. András

Mindössze két héttel Vida Kristopher után egy újabb labdarúgót köszönthetünk a DAC bajnoki százasainak a körében. Eric Davis szombaton a Trencsén ellen a 100. élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára.

A Hyballa vezetőedző játékoskeretében a DAC-ot a leghosszabb ideje szolgáló Davis 2015 szeptemberétől futballozik a Csallóközben, ahol eddig 14 gólt szerzett. A panamai hátvéd az együttes erőssége, aki helyet kapott a Fortuna Liga elmúlt két szezonjának álomcsapatában, tavaly pedig egyedüliként képviselte a szlovák élvonalat az oroszországi világbajnokságon.

„Nagyon boldog vagyok, amiért a jubileumi meccsemen remek teljesítménnyel győztük le a Trencsént. Bízom benne, hogy az elkövetkező fordulókban is hozzuk a jó formánkat és a lehető legtöbb pontot begyűjtjük a téli szünet előtt“ – jelentette ki a panamai balhátvéd.

Davis a DAC történelmének a 18. olyan játékosa, aki háromszámjegyű élvonalbeli mérkőzést abszolvált. A játékoskeret többi tagjából pillanatnyilag Marko Divković áll legközelebb a százashoz, de a jubileumra legalább a jövő szezonig várnia kell. Jelenleg így néz ki a TOP 5:

102 - Vida Kristopher
100 - Eric Davis
65 - Marko Divković
61 - Kalmár Zsolt
56 - Kristián Koštrna


fcdac.sk