DAC: Divković felülmúlta pályafutása eddigi legsikeresebb szezonját

A fiatal horvát támadó nyolc forduló után hat góllal áll, és már most felülmúlta pályafutása eddigi legsikeresebb szezonját.

DAC: Divković felülmúlta pályafutása eddigi legsikeresebb szezonját
Fotó: Cséfalvay Á. András

„Úgy gondolom, jól kezdtünk, csak kár a bekapott gólért. Rövidesen azonban sikerült kiegyenlítenünk, ezt követően pedig már a saját játékunkat nyújtottuk. Végezetül egy tökéletes mérkőzés lett számunkra a vasárnapi. A csütörtöki vereség után nem volt egyszerű újra ráhangolódni a bajnokságra, de az európai kupaszereplés már a múlté, mostantól teljes erőbedobással a Fortuna Ligára és a Slovnaft Cup küzdelmeire összpontosítunk. A linzi összecsapást nem is igazán elemeztük ki, inkább gyorsan elfelejtettük. A kihagyott trencséni tizenegyes nagyban segítette a csapatot, de tudtuk, hogy ha a saját játékunkat nyújtjuk, akkor annak meglesz az eredménye. Az ellenfél megfogyatkozását követően már teljesen mi irányítottuk a találkozó menetét. Jól játszottunk, így megérdemelten tartottuk otthon a három pontot” – értékelte a vasárnapi DAC-Trenčín (3:1) mérkőzést Marko Divković, aki két góllal járult hozzá a sikerhez.

A 21 esztendős horvát támadó az 5. és a 6. bajnoki találatát szerezte ebben az idényben, így e tekintetben a 2020/21-es évad már most a legsikeresebb számára a felnőtt pályafutása során. Az ezt megelőző szezonokban fokozatosan három, öt, tavaly pedig ismét öt alkalommal talált a hálóba. „Ami a hatékonyságomat illeti, az edzéseken keményen dolgozom és mindegyik meccsen száz százalékot akarok nyújtani. Jó formában érzem magam. Tegnap akár mesterhármast is szerezhettem volna, megvoltak rá a lehetőségeim. Az első gólomnál Kalmártól kaptam kiváló labdát, amelyet sikerült ideálisan eltalálnom. A másodiknál megcsináltam a cselt a védővel szemben és a rövidsarkot vettem célba. Örülök, amiért sikerült betalálnom. Szerintem szép gólokat szereztem.”

A DAC szurkolói boldogan tekinthetnek a bajnoki tabellára, amelyet pontveszteség nélkül uralnak a sárga-kékek. Ugyanilyen örömteli a legjobb góllövők táblázatára vetett pillantás is, ahol a nyolcgólos Kalmár vezet, akit Divković (6, a nyitrai Faškoval) követ. „Nyolc forduló után is százszázalékosak vagyunk, de ez még nem jelent semmit. Továbbra is keményen kell dolgoznunk és lehetőleg minden mérkőzést megnyernünk. Mindannyiunk jól érezte magát a pályán, nem kételkedtünk a sikerünkben. Jól futballoztunk és megérdemelten győzedelmeskedtünk” – tette hozzá a Vinkovce városából származó futballista, aki a Fortuna Ligában eddig 85 mérkőzésen 19 gólt szerzett.


(dac1904.sk)