DAC – Dominik Kružliak: Nagy kő esett le a szívemről

„Egy edzőcsere után mindig nehezebb. Az eredményekért nem csak ő tartozik felelősséggel, hanem a játékosok is. Mindegyikünknek magába kellett néznie, és tudatosítani a jó és rossz dolgokat egyaránt.” Dominik Kružliak csapatkapitány a Senica elleni győztes összecsapásról beszél a klub hivatalos weboldalának.

DAC – Dominik Kružliak: Nagy kő esett le a szívemről
Dominik Kružliak (Fotó: Cséfalvay Á. András)

„Nehezen kiharcolt győzelem volt. Természetesen számunkra az eredmény volt a fontos, és tisztában vagyunk azzal is, hogy a játék talán nem volt a legideálisabb. Van még hova fejlődnünk, de örülök az eredménynek, mert visszaadhatja a további munkához szükséges önbizalmat. Az új vezetőedző nagyon odafigyelt a játékunk szervezettségére, kombinatív focit akar játszatni. Az egy hét rövid idő, még mindig csak az ismerkedési szakaszban vagyunk. A Senica ellen a három pont begyűjtése volt a legfontosabb, és nagyon bízom benne, hogy ez a győzelem lendületet ad” – állapította meg Dominik Kružliak csapatkapitány a szombati DAC-Senica (1:0) bajnoki találkozót követően, amely Joao Janeiro bemutatkozó mérkőzése volt a sárga-kékek kispadján

„Természetesen edzőcsere után mindig nehezebb. Az eredményekért nem csak ő tartozik felelősséggel, hanem a játékosok is. Mindegyikünknek magába kellett néznie, és tudatosítani a jó és rossz dolgokat egyaránt. Az edzéseken keményen kell dolgoznunk. A válogatott szünet alatt, amikor sokan hiányoztak, ez nem volt könnyű. A következő mérkőzés előtt több időnk lesz a közös felkészülésre, és remélhetőleg ez meg is mutatkozik majd a játékunkon. Az edző igyekezett arra motiválni minket, hogy higgyünk magunkban” – folytatta.

„Sok ellenfél stabil védekezéssel és a gyors ellentámadásokra helyezett hangsúllyal lép pályára ellenünk. Az előző két összecsapás a hasonló stílusú csapatok ellen nem végződött jól, és a Senica is jó felkészült belőlünk. Nem támadtuk le őket olyan magasan, ezúttal mi védekeztünk blokkban, egy kicsit változtattunk a játékstílusunkon. A középső zónában nem voltunk annyira szétszakadva, mint azelőtt, még ha ezen a téren is van hova fejlődnünk. Egységesebbek voltunk, ez pedig három ponthoz segített minket, ami a legfontosabb. Az ellenfélnek is voltak lehetőségei, három lesgólt szereztek. Ezek a szituációk kicsit kizökkentettek bennünket, de folyamatosan bíztunk a győzelemben. Két sikertelen mérkőzés után sok minden történt körülöttünk, a régi edző ment, egy új jött, így a győzelem után nagyon megkönnyebbültem, nagy kő esett le a szívemről. Keményen kiharcolt, de megérdemelt három pontot szereztünk” – tette hozzá a 25 éves középső védő, aki a nézőszám korlátozásáról szóló jelenlegi helyzetre is kitért, amely hétfőtől lépett érvénybe. 

„A nézőszám témája egy hosszabb beszélgetést érdemelne. Nem értem, a mi mérkőzéseinkre sok ember jár, akik buzdítanak minket, és szeretik a focit – erre a kompetensek bezárják a stadionunkat. Nagyon nagy kár érte.”


(dac1904.sk)