DAC – Hélder: „Egyik csapat sem érdemelt sem győzelmet, sem vereséget“

A DAC gól nélküli döntetlent játszott a Senicával a tavaszi szezon első mérkőzésén. Edzői értékelések:

DAC – Hélder: „Egyik csapat sem érdemelt sem győzelmet, sem vereséget“
Fotók: Cséfalvay Á. András - további képekért kattints!

Hélder Cristovao (DAC): „A felkészülést követően az első hazai mérkőzésünket játszottuk, és tudtuk, hogy nem lesz könnyű. A várttal ellentétben a senicai csapatban nem volt túl sok változás. Az első félidőben nem játszottunk jól. Akartunk és próbálkoztunk, de nem úgy játszottunk, ahogy azt elterveztük. A második játékrészben felállást változtattunk, a játékosok közelebb kerültek egymáshoz, így helyzeteket is sikerült kidolgoznunk. Egy idő után azonban a Senica újfent visszajött a mérkőzésbe. Többet birtokoltuk a labdát, de úgy gondolom, hogy egyik csapat sem érdemelt sem győzelmet, sem vereséget. Értjük a szurkolók csalódottságát, de a további mérkőzéseken is a segítségükre van szükségünk. Meg kell érteniük, hogy új edző érkezett új elképzelésekkel, ezért időre van szükségünk. A játékosoknak is időre és támogatásra van szükségük, és aztán majd az eredmények is jobbak lesznek.“

Eduard Pagáč (Senica): „Rövid leszek. A játékosaim hősként küzdöttek. Nincs szükség további szavakra.“  


fcdac.sk