DAC – Hyballa: most nem voltunk elég pontosak, rámenősek

Peter Hyballa és Lipcsei Péter nyilatkoztak a szombati felkészülési mérkőzés után.

Peter Hyballa, DAC: „Színvonalas, nagy iramú mérkőzést játszottunk, kiváló ellenféllel szemben. Játékunk szervezettségével elégedett vagyok, de a befejezéseknél most nem voltunk elég pontosak, rámenősek, precízek. Viszont ismét bebizonyítottuk, hogy a végsőkig küzdünk, s ennek az utolsó pillatokban született, győztes gól volt az eredménye. Nagyon sajnálom, hogy a második mérkőzésen is megsérült egy játékosunk. Bízom benne, hogy Bednár minél előbb felépül.”

 

Lipcsei Péter, Soroksár: „Gratulálok a csapatomnak – annak ellenére, hogy egy góllal kikaptunk –, hiszen voltak azért lehetőségeink. A második félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. Nyilván a végén picit bosszúsak voltunk, hiszen a 87. percben 11-esből kaptunk gólt. Január 3-án kezdtük a felkészülést, s nagyjából most járunk a közepén. Egy héten belül ez volt a harmadik mérkőzésünk, picit fáradtabbak a játékosok, de úgy gondolom, ezen a találkozón is nagyon jól teljesítettek. Két hét múlva kezdődik majd a bajnokság, s akkor reményeim szerint már frissebbek lesznek és jobban tudnak majd koncentrálni.”

 

A mérkőzés: 

FC DAC 1904 - Soroksár SC 1:0 (1:0)

 

fcdac.sk