DAC-Michalovce – Németh: "Remélem, hogy már kint vagyunk a hullámvölgyből"

A DAC szoros, egygólos győzelmet aratott hazai pályán a nagymihályi Zemplín ellen. Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.

DAC-Michalovce – Németh: "Remélem, hogy már kint vagyunk a hullámvölgyből"
Németh Antal (Fotók: Cséfalvay Á. András)

Németh Antal (DAC): "Nehéz mérkőzésre számítottunk. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, és ezt nem csupán udvariasságból mondom, hanem mert láttuk az ellenfelünk előző fordulókban mutatott játékát. Megvolt az elképzelésünk, amellyel pályára lépünk. Tudtuk, hogy kontrákból fognak próbálkozni, de nem sejtettük, hogy azok ilyen veszélyesek lesznek. A tervünk azonban az elejétől kezdve működött. Kombinatívan játszottunk, de voltak hibák is a játékunkban. Sok esetben a vendégek kapusa is nagyon szép védést mutatott be. Nem baj, ha néha csak 1:0-ra nyerünk meg egy meccset, örülnék, ha az elkövetkező fordulókban egy góllal tudnánk nyerni. Remélem, hogy már kint vagyunk a hullámvölgyből. Elég sok idő telt már el azóta, hogy véglegesen lezárult a keret. Úgy érzem, hogy sikerült rendeződnünk, és jó úton van a csapat."

Miroslav Nemec (Michalovce): „Az első félidőben jobb csapat volt a DAC. Sikerült megtartaniuk a labdát, és magabiztosak voltak. Sajnos az első játékrészben kaptunk egy gólt. Térfélcserét követően bíztunk benne, hogy ki tudunk egyenlíteni. Változtattunk a taktikánkon, szerettünk volna aktívabban futballozni. Volt is két nagy helyzetünk, de nem találtunk a kapuba. A DAC nagyon jól játszott, noha elrontották a tizenegyest, mégis megmutatkozott, milyen minőséget képviselnek. Mi szeretnénk mérkőzésről mérkőzésre előre haladni.” 

A meccs:
FC DAC 1904 – MFK Zemplín Michalovce 1:0

(fcdac.sk/parameter)