DAC-Spartak – Guľa: "Mi ezzel az egy találattal jobbak voltunk"

A DAC a mérkőzés végén, emberelőnyben szerzett góllal nyerte meg ezt a rendkívül fontos mérkőzést a nagyszombati Spartak ellen. Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.

DAC-Spartak – Guľa: "Mi ezzel az egy találattal jobbak voltunk"
Adrian Guľa (Fotók: Cséfalvay Á. András)

Adrian Guľa (DAC): „Nagyon értékes győzelmet arattunk, úgy érzem, hogy egy góllal jobbak voltunk. Az első félidő taktikus játékot hozott, a másodikban nyílt volt a meccs mindkét fél részéről. Lehet, hogy a vendégek mezőnyfölénybe kerültek, de segítettek a cserék, majd a piros lap után a kapujához szögeztük a Spartakot, és a várva várt gól is megszületett. A vendégek egyértelműen döntetlenre játszottak, de úgy érzem, hogy mi ezzel az egy találattal jobbak voltunk. Gratulálok a csapatnak, és köszönöm a szurkolóknak a buzdítást.”

Michal Gašparík (Spartak): „Egy kiegyenlített, döntetlen-szagú mérkőzést láttunk, melyen mindkét csapatnak sikerült az ellenfél erősségeit eliminálni. Ezért született kevesebb helyzet. A második félidőben, amikor már teljesen ellenőrzésünk alatt tartottuk a mérkőzést, akkor a játékosunk megkapta a második sárgáját, és ez döntő momentumnak bizonyult.”

A meccs:
 
FC DAC 1904 – FC Spartak Trnava 1:0 (Online)

(fcdac.sk/parameter)