DAC-válogatott: Négyen az Eb kapujában

A novemberi válogatott szünetben a DAC felnőttcsapatának hat játékosa is magára öltheti a címeres mezt, többeket pedig csak a koronavírus akadályozta meg ebben.

DAC-válogatott: Négyen az Eb kapujában
Fotó: dac1904.sk

A 2020/21-es szezon harmadik asszociációs időpontja is érinti a sárga-kékeket. Akárcsak szeptemberben, ezúttal is hat futballista képviseli a klubot a nemzetközi színtéren (októberben kilencen voltak).

Eric Davis és Cesar Blackman is meghívót kapott, ám a pozitív koronavírus-tesztjük miatt végül egyikük sem utazhat. Ezzel elestek attól a lehetőségtől, hogy idén első alkalommal látogathassanak haza… Ugyanebből az okból kifolyólag maradt Szlovákiában a DAC kötelékébe tartozó Ricardo Phillips is, aki jelenleg Nagymihályon szerepel kölcsönben. A 19 esztendős szélső számára ez volt az első alkalom, hogy meghívták Panama felnőttválogatottjába.

Végül Eric Ramirez sem utazott el a válogatott összetartásra, aki nem került be Venezuela a 2022-es vb-selejtezőkre készülő szűkített keretébe.

Most azonban azokról, akik ezekben a napokban hazájuk fontos összecsapásaira készülnek. Az elkövetkező órákban és napokban négy sárga-kék játékos is megküzd az Európa-bajnokságra való kijutásért.

A Kalmár Zsoltot és Schäfer Andrást a soraiban tudó magyar nemzeti csapatot már csak az utolsó lépés választja el a 2020-as Eb-n való részvételtől. Bár való igaz, hogy Marco Rossi gárdájának nem lesz egyszerű dolga Izland ellen. Ráadásul a legújabb hírek szerint a szövetségi kapitány pozitív koronavírus-tesztet produkált, és emiatt el kellett hagynia a csapatot. Az MLSZ közleménye szerint a játékosok és a többi stábtag vizsgálata negatív eredményt hozott.

A jövőévi 21 éven alatti Eb a célja Martin Jedličkának (Csehország) és Marko Divkovićnak (Horvátország) is. A végénél járó selejtezőben mindketten ugyanabban a csoportban küzdenek a részvételért, és csak egyetlen csapat juthat ki egyenes ágon. A kontinenstornára azonban az 5 legjobb csoportmásodik is kvalifikálja magát. Divković számára a mostani pályafutása első válogatott meghívója.

Sainey Njie, aki októberben Andzouana Kongója ellen mutatkozott be a címeres mezben, ezúttal a 2021-es Afrika-kupán való részvételért küzdhet meg. Gambia kétszer is megmérkőzik azzal a Gabonnal, amely szintén négy ponttal áll. A csoport másik két tagja Angola és a Kongói Demokratikus Köztársaság.

A DAC felnőttcsapata tagjainak programja a novemberi válogatott mérkőzéseken:

Kalmár Zsolt, Schäfer András (Magyarország) – a 2020-as Eb selejtezőjének döntője és a Nemzetek Ligája
2020.11.12., csütörtök, 20:45: Magyarország-Izland (Budapest)
2020.11.15., vasárnap, 20:45: Magyarország-Szerbia (Budapest)
2020.11.18., szerda, 20:45: Magyarország-Törökország (Budapest)

Ion Nicolaescu (Moldova) – felkészülés és a Nemzetek Ligája
2020.11.12., csütörtök, 18:00: Moldova-Oroszország (Kisinyov)
2020.11.15., vasárnap, 20:45: Moldova-Görögország (Kisinyov)
2020.11.18., szerda, 20:45: Koszovó-Moldova (Pristina)

Sainey Njie (Gambia) – az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezői
2020.11.12., csütörtök, 20:00 óra: Gabon-Gambia (Franceville)
2020.11.16., hétfő, 17:00 óra: Gambia-Gabon (Bakau)

Martin Jedlička (Csehország U21) – a 2021-es Eb selejtezői
2020.11.13., péntek, 18:00 óra: Görögország-Csehország (Heraklion)

Marko Divković (Horvátország U21) – a 2021-es Eb selejtezői
2020.11.12., csütörtök, 16:00 óra: Skócia-Horvátország (Edinburgh)
2020.11.17., kedd, 17:00 óra: Horvátország-Litvánia (Pula) 


(dac1904.sk)