DAC-válogatott: Továbbjutás az Eb-re, mesterhármas gólpasszból

A DAC felnőttcsapatának hat játékosa kapott meghívót hazája nemzeti együttesétől az idei utolsó válogatott összecsapásokra. Lássuk, hogyan szerepeltek a sárga-kékek játékosai!

DAC-válogatott: Továbbjutás az Eb-re, mesterhármas gólpasszból
Fotó: mlsz.hu

Ezúttal sem volt DAC-játékos a szlovák válogatott keretében, a magyaroknál viszont Kalmár Zsoltra és Schäfer Andrásra is számított Marco Rossi szövetségi kapitány. A magyar nemzeti csapat Izlanddal küzdött meg az Eb-részvételért, majd a Nemzetek Ligájában fogadta Szerbia és Törökország legjobbjait.

Kalmár mindhárom mérkőzésen kezdőként kapott szerepet: az izlandiak ellen 60, a törökök ellen 45 percet játszott, míg Szerbia ellenében végig a pályán volt – utóbbi mérkőzésen ő szerezte csapata egyetlen találatát. Schäfer csupán a szerbek elleni találkozón kapott lehetőséget, a 78. percben váltotta Szoboszlait.

A magyar csapat rendkívül sikeresnek mondhatja magát: az izlandiak legyőzésével (2:1) 2016 után újfent ott lesz az Európa-bajnokságon, míg a Nemzetek Ligájában elért eredményeinek köszönhetően (1:1 a szerbek, 2:0 a törökök ellen) az első helyen végeztek a csoportjukban, így feljutottak az A divízióba.

Martin Jedlička és a cseh U21-es csapat is Eb-selejtezőn volt érdekelt, a görögök idegenbeli legyőzésével pedig csoportelsőként végeztek, ezzel kijutottak a jövő évi Európa-bajnokságra. A 2:0-ra megnyert találkozón a DAC hálóőre végig a kapuban volt. A csehekkel azonos csoport második helyén végzett a horvát U21-es csapat, amelyben először lépett pályára Marko Divković. A sárga-kékek támadója meghálálta a bizalmat: a litvánok ellen 7:0-ra megnyert találkozón 77 percet töltött a pályán, ez idő alatt pedig három gólpasszt osztott ki. A horvátok a csoportmásodikok listájának harmadik helyén végeztek, ezzel ők is ott lehetnek a jövő évi Eb-n.

Pierre-Emerick Aubameyang, az Arsenal csillaga ellen léphetett pályára a sárga-kékek fiatal középpályása, Sainey Njie, ugyanis Gamia és Gabon az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőjében találkozott, méghozzá kétszer is. Njie a gaboni találkozón kezdőként 45 perc bizonyítási lehetőséget kapott, de ő sem tudta megakadályozni, hogy csapata 1:2-es vereséget szenvedjen. Hétfőn aztán a kispadról nézte végig, ahogy Gambia ugyanilyen arányban legyőzi soros ellenfelét.

Kétségkívül Ion Nicolaescu mondhatja magát a legkevésbé szerencsésnek a DAC novemberi válogatott játékosai közül. Moldova előbb Oroszországgal játszott gól nélküli döntetlent barátságos mérkőzésen (a sárga-kékek támadója a 63. percig volt a pályán), majd a Nemzetek Ligájában fogadta Görögországot, végezetül pedig Koszovóban vendégszerepelt. A hellének elleni 0:2 alkalmával Nicolaescu nem kapott szerepet, Koszovóban viszont már újfent kezdőként lépett pályára, de 90 perc alatt csak egy sárga lapot tudott összeszedni. A mérkőzést a hazaiak nyerték 1:0-ra, ezzel Moldova csoportutolsóként végzett, és Kazahsztánnal kell megküzdenie a C divízióban való bennmaradásért.


(tt)