Dakó Sándor kapcsán megingott, egy bizottságban viszont erőt fitogtatott a Szövetség Dunaszerdahelyen

2022. november 23. - 07:00 | Régió

A dunaszerdahelyi városi képviselő-testület alakuló ülésén megválasztották az egyes, mindössze tanácsadói jogkörrel bíró önkormányzati szervek tagjait és vezetését. Egy ponton meginogni látszott a Szövetség testületi fölénye, egy másik ponton viszont épp ellenkezőleg, erőt fitogtattak, és az eredetileg a függetleneknek javasolt pozíciót magukhoz ragadták.

Dakó Sándor kapcsán megingott, egy bizottságban viszont erőt fitogtatott a Szövetség Dunaszerdahelyen
Dakó Sándor (archív felvétel) - Fotó: Cséfalvay Á. András
Korábban:

Karaffa Attila lesz az egyedüli alpolgármester Dunaszerdahelyen

„Nem lesz egyszerű a képlet” – ötödször tette le a polgármesteri esküt és nehéz időszakot jelzett előre Hájos Zoltán Dunaszerdahelyen

A városi tanács, illetve az egyes szakbizottságok tulajdonképpen nem írják át a képviselő-testületi történetet, jelzés értéke ugyanakkor van az összetételüknek. Íratlan szabály viszont, hogy az egyes szerveken belüli megoszlás nagyrészt másolja a regnáló többség és az ellenzék közti testületi arányokat.

A Szövetségnek most szűkebb a többsége a testületben, mint az elmúlt négy évben az MKP-nak, a városi tanácsban viszont jelentős fölényt (5:2) javasoltak maguk számára, noha az a szavazás első körében megingott, mégpedig az egyetlen olyan képviselőjük kapcsán, aki az előző választási ciklus során még nem az MKP, hanem a függetlenek táborához tartozott.

A városi tanácsban alanyi jogon kap helyet az alpolgármester, Karaffa Attila, a másik hat tagról (a tagok létszámát most emelték fel hatról a maximális hétre) viszont a képviselők titkos szavazáson döntöttek, egyenként.

Három szövetséges, A. Szabó László, Horony Ákos, Nagy Krisztián és két független jelölt Horváth Zoltán, Hakszer Roland minden probléma nélkül megszerezte a tanácstagsághoz szükséges szavazattöbbséget (21-ből legalább 15-en voksoltak mindegyikükre), Dakó Sándor viszont csak 9 szavazatot kapott (a Szövetség frakciója 12 tagú).

A hetedik tagról újra kellett szavazni, a Szövetség-frakció pedig némi csendes egyeztetés után ismét Dakót javasolta tanácstagnak, és másodjára már sikerült is megszavazniuk (13).

A szakbizottságok többsége kapcsán sikerült előzetesen megegyezni azok vezetéséről, illetve a tagok személyéről, a városfejlesztési bizottság volt az egyedüli, amely kapcsán nem. Az elnök és alelnök javasolt személye nem jelentett problémát, viszont a tagok közé két független ellenzéki csoportosulás is javasolt egy-egy további személyt. Bachman László Brunczvik Tündét, Penczinger Csaba pedig Szelle Erikát.

Szelle Erika szarkasztikusan meg is köszönte, hogy – nyilván előzetes kérése ellenére – nem kapott helyet benne. „Én nem halmozom az élvezeteket, mint önök, akik három-négy bizottságban is szerepelnek, de hogy a fejlesztési szakbizottságban nem kaptam tagságot, azt szeretném megköszönni” – fűzte hozzá. Szelle Erikát egyébként a környezetvédelmi bizottság élére javasolták.

A tagokról végül titkos szavazáson döntöttek, a Szövetség két jelöltje, Karaffa Attila és Dohorák Sándor probléma nélkül bekerült és megkapta a többség szavazatát az utólag javasolt Brunczvik Tünde is. Az eredeti javaslatban szereplő Hakszer Roland és Herceg Andrea, valamint Szelle Erika viszont nem.

Egy tag még hiányzott, következhetett a második kör, a Szövetség-frakció viszont nem egyik független javára döntött, hanem erejét fitogtatva újabb saját jelöltet állított Földes Károly személyében, akit mind a 12 képviselőjük be is szavazott (senki más).

Szelle Erika egyébként javaslatot tett egy energetikai szakbizottság létrehozására is, amely külön foglalkozna az energiaválság problémáival, többek között az önkormányzati épületek energiahatékonyságának felmérésével, ehelyett viszont a többség végül azt szavazta meg, hogy a környezetvédelmi szakbizottság foglalkozzon a kérdéssel.

A nyolc megalakított szakbizottság közül végül hatnak lett az elnöke a Szövetség jelöltje, kettőnek független, az alelnökök közül egy független. Összesen négyen vannak, akik négy szervben is helyet foglalnak: Horony Ákos (Városi Tanács, 1 bizottság elnöke, 2 bizottság alelnöke), A. Szabó László (Városi Tanács, 1 bizottság alelnöke, 2 bizottság tagja), Horváth Zoltán (Városi Tanács, 1 bizottság alelnöke, 2 bizottság tagja), Karaffa Attila (Városi Tanács, 3 bizottság tagja).

A városi tanács és a szakbizottságok összetétele:

Városi Tanács

Tagok (Szövetség / függetlenek): Karaffa Attila, A. Szabó László, Horony Ákos, Nagy Krisztián, Dakó Sándor / Horváth Zoltán, Hakszer Roland.

Mandátumvizsgáló és összeférhetetlenségi szakbizottság

Elnök: Bachman László (független)
Alelnök: Horony Ákos (Szövetség)
Tagok (Szövetség / függetlenek): Bugár György, Hodosy Szabolcs / Brunczvik Tünde, Penczinger Csaba.

Pénzügyi szakbizottság

Elnök: Hodosy Szabolcs (Szövetség)
Alelnök: A. Szabó László (Szövetség)
Tagok (Szövetség / függetlenek): Földes Károly, Karaffa Attila / Herceg Andrea, Horváth Zoltán

Városfejlesztési szakbizottság

Elnök: Dakó Sándor (Szövetség)
Alelnök: Horony Ákos (Szövetség)
Tagok (Szövetség / függetlenek): Karaffa Attila, Dohorák Sándor, Földes Károly / Brunczvik Tünde.

Környezetvédelmi szakbizottság

Elnök: Szelle Erika (független)
Alelnök: Dohorák Sándor (Szövetség)
Tagok (Szövetség / függetlenek): Gútay László, Nagy Iván / Bachman László, Őri Rita.

Oktatási és kulturális szakbizottság

Elnök: Gútay László (Szövetség)
Alelnök: Nagy Iván (Szövetség)
Tagok (Szövetség / függetlenek): A. Szabó László, Karaffa Attila / Őri Rita, Jarábik Imre

Ifjúság és sportbizottság

Elnök: Nagy Krisztián (Szövetség)
Alelnök: Bugár György (Szövetség)
Tagok (Szövetség / függetlenek): Gútay László, Dohorák Sándor / Brunczvik Tünde, Horváth Zoltán.

Egészségügyi és szociális szakbizottság

Elnök: Puha György (Szövetség)
Alelnök: Horváth Zoltán (független)
Tagok (Szövetség / függetlenek): Bugár György, Földes Károly, Nagy Krisztián / Jarábik Imre

Nemzetiségi és nyelvhasználati szakbizottság

Elnök: Horony Ákos (Szövetség)
Alelnök: Nagy Iván (Szövetség)
Tagok (Szövetség / függetlenek): A. Szabó László / Jarábik Imre, Őri Rita, Penczinger Csaba.

(SzT)