A Dal 2021 - Műszaki hiba után kellett ismételnie a párkányi Szekér Gergőnek, a nyárasdi Varga Viktorral közösen írt dala végül nem jutott tovább

2021. február 14. - 07:14 | Kultúra

Újabb öt produkció jutott az elődöntőbe szombaton A Dal 2021-ben. A harmadik válogató első helyén holtversenyben végzett Katona Petra, valamint a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos.

A Dal 2021 - Műszaki hiba után kellett ismételnie a párkányi Szekér Gergőnek, a nyárasdi Varga Viktorral közösen írt dala végül nem jutott tovább
Forrás: Instagram

A Duna Televízióban sugárzott műsorban tíz előadó és dal hangzott el, közülük a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe.

Egyaránt 34 pontot kapott Viszlát múlt című dalára Katona Petra, valamint a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos előadásában elhangzott Maradok. Mögöttük a Pink & The Panthers lett a harmadik 32 ponttal a Sodor a szél című dallal, a negyedik helyen pedig a Beneath My Skin és az Ébredj! végzett 30 ponttal.

Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot Nagy Szilárd feat. Ragány Misa és a Drága hazám című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.

A párkányi Szekér Gergő és a nyárasdi Varga Viktor által közösen szerzett, Hazatérsz c. dal nem jutott tovább:

Varga Viktor, a dal társszerzője arra a műszaki hibára hívta fel a figyelmet a Facebookon, ami az élő adásban bekövetkezett, és amely miatt Szekér Gergőnek meg kellett ismételnie a produkciót:

Szekér Gergő Facebook-oldalán hozzászólásában Varga Viktor azt is leírta: "Mint tudjuk van ilyen, ritkán de előfordul, de ilyenkor még egy csóró vidéki színházban is van, egy pótmikrofon, ami az adott énekes hangjához van beállítva. A kedves kollégáknak csak emlékeztetőül, ezért találták ki a reklámot, hogy az előadót, ha már ilyen helyzetbe hoztuk, adunk neki szusszanásnyi időt, hogy megnyugodjon és észhez térjen. De olyat nem csinálunk, hogy nézd ez szól, tessék folytasd..."

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

A harmadik válogató extra produkciójában a Karthago együttes Vastag Csabával közösen adta elő Apáink útján című dalát.

A Dal 2021 két műsorvezetője Orsovai Reni és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2021 honlapján - adal.hu -, valamint a műsor Facebook- és Instagram-oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

(MTI/parameter)