Damu Roland elárulta, miért akart öngyilkos lenni

Művészi válság és szerelmi bánat miatt kezdett el inni, a bor mellé még pár szem gyógyszert is bevett – írja a Bors

Damu Roland elárulta, miért akart öngyilkos lenni
Fotó: MTI – Balaton József

Nem sokon múlt, hogy tragikus véget érjen a vasárnap este Damu Roland számára. A színész lakásának ajtaját a rendőrök törték fel. 

Damu gyógyszerekre ivott, öngyilkos akart lenni. A Bors elérte a színészt, aki a Péterfy Sándor utcai kórházból saját felelősségére távozott hétfőn.

– Alkohol, nyugtató, művészi válság, nő, szerelmi bánat

– foglalta össze, hogy pontosan mi történt vele.

– De már minden rendben, köszönöm az aggódást. Jelenleg Debrecenben pihenek, barátok vesznek körül. Vigyáznak rám – tette hozzá a színész.

Damu a lapnak elmondta:

– Boroztam, de csak nem akartak békén hagyni a rossz gondolatok, mire néhány nyugatót kaptam be, de bele sem gondoltam, hogy mit teszek. Mire rájöttem, hogy baj van, hiszen az ájulás szélén voltam, már majdnem késő volt. Annyi erőm maradt, hogy egy barátomat riasszam: segítsen, mert bajban vagyok. Rettenetesen sajnálom, hogy ez történt, ígérem, a jö­vőben jobban vigyázok majd. Tele vagyok tervekkel, ebben a hónapban már színpadra állok az önálló irodalmi estemmel, arról nemsokára bővebben is beszámolok majd – nyilatkozta a színész.

viaBors