Danko elintézhette gyógyfürdős cimboráinak az állami milliókat

2016. április 1. - 09:52 | Belföld

Az SNS elnökének közvetlenül is köze van a gyógyfürdőbizniszhez, a koalíciós szerződésbe pedig bekerült ennek a területnek az állami ösztönzése.

Danko elintézhette gyógyfürdős cimboráinak az állami milliókat
Andrej Danko (Fotó: TASR)

Ez nem kitaláció, hanem maga Andrej Danko dicsekedett el vele a szerződés aláírása után. Mármint azzal, hogy a gyógyfürdőket támogatni fogja az állam, nem azzal, hogy ebben tulajdonképpen ő maga is érdekelt. Hogy erről pontosan miként egyezett meg a koalíció, azt már homály fedi, ugyanis abból bármilyen részletre kíváncsi a nyilvánosság, a válasz ugyanaz: a nyilvánosságra hozatala csak a koalíciós partnerek közös megegyezésével történhet. Tulajdonképpen eddig senki nem ellenezte, mégis mind ügyesen a másikra mutogat.

Tehát azt nem tudni, hogy mekkora állami dotációhoz juthat majd az idegenforgalomnak ez az ága, azt viszont igen, hogy Danko ezer szállal kötődik hozzá.

Ügyvédként ugyanis évekig dolgozott a poprádi aquaparknak, amelynek tulajdonosa a nagyvállalkozó Ján Telenský. Ez a jéghegy csúcsa, de ássunk csak lejjebb. Telenskýnek ugyanis két cége is ugyanarra a pozsonyi címre van bejegyezve, mint Danko ügyvédi irodája. Ugyanitt található Danko egyik korábbi cégének, a Bluevisionnek a székhelye, amelyet tőle 2013-ban vásárolt be egy bizonyos Richard Pichonský. Ki ő? A poprádi aquapark igazgatója.

Ugyanezen a címen találjuk a Scheidegger Traininig Institute Europe nevű társaságot, melynek Telenský az ügyvezetője, a Nagy-Britanniában bejegyzett J&T Partnerships Limited pedig a tulajdonosa. Telenský az idegenforgalom területén együttműködik a J&T csoporthoz tartozó Tatra Mountain Resortsszal (TMR), amely a Magas-Tátrában kiterjedt tevékenységet folytat.

Haladjunk tovább: a poprádi aquaparkban tartotta az SNS februári farsangi bálját, tavaly szeptemberben pedig egy mezőgazdasági konferenciát, melyen Telenský is előadást tartott.

Idén januárban az SNS vezetése a szliácsi Kaskády hotelben tartott gyűlést, amely az egykori HZDS-es Karol Konáriké. Danko ezen a gyűlésen is beszélt a gyógyfürdők támogatásának szükségességéről. Nem véletlenül, hiszen Szliácson volt, és azért sem, mert Konárik az állami többségi tulajdonban lévő közismert helyi gyógyfürdő kisebbségi tulajdonosa. Konárik fia az SNS képviselője Besztercebányán, és indult is a párt listáján a parlamenti választásokon, csak nem jutott be. Konárik a SME érdeklődésére nem cáfolta, hogy beszéltek Dankóval az ágazat támogatásáról.

Az SNS már a választási programjában is hangsúlyozta a gyógyfürdők támogatását.

A szliácsi gyógyfürdőt még Vladimír Mečiar idején, 1995-ben privatizálta az akkori egészségügyi miniszter, Viliam Soboňa. Amikor Mikuláš Dzurinda kormányra lépett 1998-ban, elálltak a szerződéstől, Soboňa pedig a bírósághoz fordult. A per csak 2010-ben ért véget, az állam győzött.

A gyógyfürdő ma már katasztrofális állapotban van, és az is felmerült már, hogy bezárják. A Smer kormányzásai alatt a helyzete csak romlott. Az állam 1,5 millió eurót invesztált bele, de a helyzet semmit nem javult.

Konárik 13%-os részesedéssel bír a fürdőben, ami gyakorlatilag nem jelent semmit. Véleménye szerint az állam megpróbálja elértékteleníteni a részesedését. Hozzátette, hogy a múltban már megpróbálta megvásárolni az egészet, de az állam ezt meggátolta.

SME/para