A Danko-féle leánykázás a kurvázás előszobája!

Barak László | 2019. március 1. - 17:01 | Vélemény

Andrej Danko plágium- és íkúbajnok lazacsávós videóban sírdogál azon, hogy mennyi mocskot lapátol rá a média. Szerinte.

A Danko-féle leánykázás a kurvázás előszobája!
Fotó: Facebook

Aztán beszól a közvélemény-kutatással foglakozó ügynökségeknek is, hogy úgymond egy ismeretlen leánykából akarnak államfőt csinálni. De egyébkét tiszteli a nőket, mert ha nem így lenne, nem „csinál” kettőből is minisztert…

Mármost, ismételjük meg, a Szlovák Köztársaság házelnökét idéztük, nem pedig jánošíkovói szurtos guberálót. Ehhez képest semmi különbség, ugye. És ez akkor is leszögezhető, ha valami inbecilis troll majd ezért azt okádja a ide cikk alá, hogy íme, ezt tudja a mocskos sajtó... Ugyanúgy, ahogy azt Danko plágium- és és íkúbajnok fröcsögi…

Csakhogy, ha Danko nem lenne akkora hülye, mint amekkorának látszik, eszébe sem jut mocskolódásnak minősíteni például azt a sajtóinformációt, hogy plagizált. Vagyis lopott, amikor a doktori munkáját készítette. Illetve készíttette! Csak azért nem, mert ami tény az tény. Bár akár mocsoknak is lehet minősíteni, ha úgy tetszik. Csakhogy ez a mocsok távolról sem a sajtó mocska, hanem az elkövetőé. Vagyis Dankóé.

Mert ugye, ha a sajtó gyilkosságról tudósít, akkor eszébe nem juthat senkinek, hogy az újságíró a gyilkos...

De ejtsünk itt néhány mondatot arról a hölgyről is, akit szimplán leleánykáz a Facebook-profilján a parlament elnöke, az ország egyik legmagasabb rangú közjogi méltósága.

Zuzana Čaputová egyébként egy olyan jogász végzettségű közsszereplő, aki a civil szektort képviselve számos alkalommal a közjót szolgálta. Plusz egy családanyáról van szó, aki elvált ugyan, de ez a tény senkit nem jogosít fel arra, hogy leleánykázza, urambocsá! lekurvázza...

Ami ugyan, mármint a kurvázás még nem történt meg, de bármikor megtörténhet. A Dankó-féle leánykázás ugyanis a kurvázás előszobája. Pláne, ha az egy képmutató, szemforgató szlovák nemzeti, keresztény értékrendbe takarózó akárkiből kívánkozik ki úgy, mint rókabőr a jánošíkovói szurtos guberálóból...