Danko megdicsérte Pelleginit, majd bejelentette, ő is megy megint az oroszokhoz

Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke június végén ismét Oroszországba készül. Dankót ezúttal több mint húsz vállalkozó is elkíséri. Erről Zuzana Škopcová, Andrej Danko SNS-elnök hivatalának szóvivője tájékoztatott szerdán.

Danko megdicsérte Pelleginit, majd bejelentette, ő is megy megint az oroszokhoz
Andrej Danko (Fotó: TASR)

Danko hangsúlyozta, hogy a jó politikusnak olyan kapcsolatokat kell építenie, amelyek Szlovákia javára válnak. Az ország irányultságáról kész nyílt párbeszédet folytatni bármelyik köztisztviselővel. Peter Pellegrini kormányfő oroszországi látogatására utalva elmondta: elégedett a koalíció működésével, és azzal, hogy kölcsönösen kiegészítik egymást.

„Nagyon örülök, hogy motiválhatom a miniszterelnök urat bizonyos látogatásokkal összefüggésben, mert így kölcsönösen kiegészíthetjük egymást, és ennek így is kell működnie” – jelentette ki Danko, aki szerint mind a négy világtáj felé a jó kapcsolatok megtartására kell törekedni. „Szlovákia javára cselekszünk, fontos az EU-tagság és más nemzetközi kapcsolatok is” – húzta alá.  

Danko szerint Szlovákia külpolitikája világos. Elismételte: az ország javára válik, ha kelet és nyugat felé is nyit.

(TASR)