Danko: Valamilyen módon sor kerül az adóreformra

Az adóreformról szóló koalíciós tárgyalás konstruktív volt, értékelte Andrej Danko, a parlament és az SNS párt elnöke. Hozzátette: nem engedett az alacsonyabb adókra irányuló követeléseiből. Valamilyen módon minden általa javasolt intézkedés bevezetésre fog kerülni.

Danko: Valamilyen módon sor kerül az adóreformra
Fotó: TASR

Danko elmondása szerint a koalíciós tanács ülésén az egyes pártok bemutatták a javaslataikat, melyek a közelgő parlamenti ülésen kerülnek terítékre. „Kijelenthetem, hogy nagyon konstruktív lépésekben egyeztünk meg. Holnap az egyes politikai pártok képviselői találkoznak a pénzügyminisztérium képviselőivel” – szögezte le.

Hozzátette: az alacsonyabb adókra irányuló követeléseiből nem engedett, ugyanakkor a társasági adóval kapcsolatban elképzelhetőnek tart egy olyan alternatívát, mely szerint az adókulcs 15-től 20 százalékig fog terjedni. „A 15%-os adókulcs a kis forgalmú cégekre fog vonatkozni, amelyek alapjában véve – nem félek kimondani – szlovákok” – jegyezte meg Danko.

Az élelmiszerek általános forgalmi adójával (áfa) kapcsolatban elmondta: szóba került annak lehetősége, hogy kibővítik azon élelmiszerek listáját, amelyek után alacsonyabb áfát kell majd fizetni. Danko elképzelése szerint az egészséges élelmiszerekről lenne szó.

Hozzátette: a koalíció egyetért abban, hogy jövőre eltörlik a koncessziós díjakat a nyugdíjasok számára, illetve hogy az állam járadékot fizet az olimpiai bajnok sportolóknak. Ez utóbbi a Smer-SD, az SNS és a Most-Híd közös javaslata. Egyetértettek a politikai foglyoknak fizetendő támogatás kérdésében is.

Danko elmondása szerint a Smer-SD javaslatai a minimálbért és a nyugdíjakat érintik, a Most-Híd javaslata pedig az adóalap-csökkentő tételeket.


TASR