Dárdai: ez volt a legrosszabb hazai meccsünk

2018. február 17. - 09:58 | Sport

Dárdai Pál vezetőedző kemény kritikával illette a Hertha BSC-t, miután csapata kikapott a vendég Mainztól a labdarúgó Bundesliga 23. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Dárdai: ez volt a legrosszabb hazai meccsünk
Archív felvétel

A tabellán 11. berliniek vereségét súlyosbítja, hogy egy kiesés ellen küzdő, előző három találkozóját elveszítő gárdával szemben maradt alul.

"Ez volt a legrosszabb hazai meccsünk, amióta itt dolgozom" - jelentette ki a magyar tréner, aki 2015-ben ült le a kispadra. "Le kell nyelnünk ezt a fiaskót, holnap pedig megvitatjuk a helyzetet, ez nagyon nem volt rendben" - tette hozzá.

Dárdai közölte, az sem tetszett neki, hogy játékosai ilyen simán elvesztették a párharcokat, mert ez a hozzáállás nem megfelelő.

A 41 éves edző gondjait fokozhatja, hogy a csapatkapitány Vedad Ibisevicet negyedóra elteltével le kellett cserélni orrtörés miatt, és egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet vissza. A következő két bajnokin ráadásul a Hertha a címvédő Bayern Münchenhez, majd a hatodik Schalke 04-hez látogat, vagyis egyik meccsen sem esélyesként lép majd pályára.

(MTI)