„Életem legkeményebb napjai voltak, ez egy kultúrsokk volt” – A dunaszerdahelyi Gróf Dávid megjárta a Budapest – Bamako Rallyt

A Budapest – Bamako a világ leghosszabb amatőr rally versenye, amely Magyarországról indulva Sierra Leoneban ér véget, a táv több mint 8 ezer kilométer. A 31 éves Gróf Dávid egy 1998-as kiadású, 1.9 turbódízel motorral rendelkező Suzuki Samurai terepjáróval vágott neki a túrának.

Dávid február 17-én éjjel érkezett haza. „Életem legkeményebb napjai voltak. Annak, aki még nem járt Afrikában, ez egy kultúrsokk” – kezdte beszélgetésünket.

Naponta többnyire 300-400 kilométer hosszú távokat tettek meg a résztvevők. „Volt olyan rész, ahol annyira sziklás volt az út, hogy 20 kilométert 5-6 óra alatt tudtunk megtenni.

Ahogy egyre haladtunk a cél felé, mindig azt hittem, hogy a nehezén már túlvagyunk, de tévedtem, mert mindig nehezebb és nehezebb útszakaszok vártak ránk.”

Franciaországban belefutottak a gazdatüntetésekbe, amik miatt útlezárások voltak, így nagyon lassan tudtak haladni. Az afrikai részen pedig már hiányzott Dávidnak a navigátor. Sokszor nem rendes autóúton haladtak, ezeken a részeken koordinátapontok alapján kellett tájékozódniuk. Egyre fáradtabbak voltak, az autók is kezdtek meghibásodni. Pénzváltásnál, tankolásnál és bevásárlásnál egyaránt óvatosnak kellett lenni, mivel ezeken a részeken már gyenge a közbiztonság.

Mauritánia Afrika talán egyik legszegényebb országa. A fővárosa és egyben legnagyobb városa Nouakchott, melynek lakossága meghaladja az 1 millió 300 ezer főt. „Brutális az a szemétmennyiség, ami ott van. Igazából itt kezdődött a kultúrsokk. Nemcsak fizikailag, de lelkileg is megterhelő volt az út, mert rossz volt látni, nehéz volt feldolgozni, hogy hogyan, milyen körülmények között élnek ott az emberek. Ahogy haladtunk a célunk felé, egyre durvább dolgokat láttunk. Mauritániában volt, ahol katonák kísértek bennünket, mert egyes részeken például nem szabadott letérnünk a kijelölt útvonalról, ugyanis mindkét oldalról aknák vettek körül bennünket. De olyan szakaszon is mentünk, ahol éjszaka nem vezethettünk, mert annyira veszélyes volt” – mesélte el a Paraméternek.

Több nehézséggel is szembe kellett néznie útja során. Néhány helyen megállt cukorkát osztani a gyerekeknek, ám amikor elfogytak az édességek, nem egyszer megpróbálták őt kirabolni. Mint mondta, olyan is előfordult, hogy a gyerekek dobálták, faágakkal ütötték az autókat, így „követeltek” ajándékokat. Ettől függetlenül, az adományokat, melyeket magával vitt, sikerült átadnia. „A legtöbb helyen végtelenül hálásak voltak az adományokért. Szinte a könnyük is kicsordult. Nagyon jó érzés volt látni az örömöt az arcukon. Minden apróságnak tudtak örülni: egy tollnak, a ruháknak, az édességnek.” Dávid megjegyezte, a helyi falufőnököt kellett megkeresniük és neki átadni az ajándékokat, így igazságosan szét tudták osztani a lakosok között. Ellenkező esetben, ha csak úgy, valaki kezébe adták volna azokat, könnyen felboríthatták volna a hierarchiát.

Minden nap egy kijelölt táborhelyen tudtak megpihenni a résztvevők. Valaki sátorban, valaki autóban hajtotta álomra a fejét. Arra az esetre pedig, ha valaki már nem bírta a kempingezést, megszállhatott egy-egy közeli szállodában. „Sok helyen, főleg a sivatagos részeken már zuhanyzási lehetőség sem volt. Én vittem magammal egy víztartályt, amiben három-négy napra elegendő vizet tudtam tárolni a tisztálkodáshoz. Viszont voltak olyan csapatok, akiknél ilyen nem volt.”

Vezetés közben Dávid nem étkezett, mert ezzel időt veszített volna. Erre szinte mindig este, a táborhelyen kerített sort. Elmondása szerint az egészségügyi problémák elkerülése érdekében a helyi ételeket ő és a társai egyaránt igyekeztek kerülni, az otthonról magukkal vitt ételekből főztek. „Egyszer fordult csak elő, hogy ott vásárolt élelmiszerből főztem. Egy helyi árustól vettem tevehúst, abból készítettem pörköltet. Szeretek új ízeket kipróbálni, így ezt azért nem hagytam ki.”

A résztvevők csak magukra és a többi versenyzőre számíthattak. Orvosi ellátást a szervezőség biztosított számukra, ugyanakkor, ha valaki elakadt, vagy eltévedt, nem ment érte senki. „Én személy szerint nem akadtam el sehol, de volt olyan csapat, amelyik 3-4 napra eltűnt.”

Ilyen hosszú távnál számolni kell azzal, hogy előbb-utóbb az autóknak valami baja lesz. Ez Dávidnál is előfordult, de szerencsére mindkét alkalommal meg tudta oldani a felmerülő problémát. A marokkói kősivatagos részen kiszakadt az egyik hátsó lengéscsillapítója, valamint a kuplungjával akadtak gondjai. „Szerencsére éppen vittem magammal másikat. Szenegálban, a táborhelyen így ki tudtam cserélni a kuplungot” – mondta, hozzátéve, ha nem lett volna nála új alkatrész, akkor valószínűleg nem tudta volna folytatni az utat.

„A túra során egyetlen egyszer éreztem azt, hogy feladnám és visszafordulnék. Ez még Olaszországban volt. Akkor már kezdett előjönni a probléma a kuplunggal, nem aludtam, fáradt voltam, hatalmas köd volt, alig tudtunk tájékozódni. Némi pihenés után aztán összeszedtem magam. Átgondoltam, hogy mennyit készültem a túrára, illetve a tudat, hogy milyen sokan szurkolnak nekem, segített átlendülni ezen a mélyponton” – árulta el.

Voltak nehézségek, de a táj, amit láthatott, kárpótolta mindenért. „Csodálatos helyeken jártunk. Igaz, hogy túl sokat nézelődni nem volt idő, de azért az ember akkor is látja, mi minden mellett halad el. Már csak emiatt megérte elmennem” – hangsúlyozta. Néhány településen a helyiek maguk mentek el a rallysok táborhelyére, hogy mulatsággal üdvözöljék őket. Ezeknek köszönhetően bepillantást nyerhettek a helyi kultúrába. „Ezek nagyon kedves kis mulatságok voltak. Hallhattuk a helyi népzenét, láthattuk a néptáncokat. Nagyon jó élmény volt” – fűzte hozzá.

A résztvevők között barátságok alakultak ki. Esténként sokat meséltek egymásnak a saját élményeikről, amik közt bizony akadtak az európai ember számára hihetetlen sztorik is. „Az egyik csapatot megállították a rendőrök Guineában. Megbüntették őket azért, mert az anyósülésen ülő személyen papucs volt, és szerintük az veszélyes. A bírság meghatározása úgy működött, hogy amennyi pénz volt nálad, annyit kellett fizetni. Azt persze tudni kell, hogy ott kaotikus a közlekedés. Egy motoron ülnek hárman is, utaznak az autó tetején, lógnak ki az ablakon. Így kicsit megmosolyogtató volt ez a történet.”

Közel egy hónapnyi kalandos utazás után Dávid megérkezett a célba, Sierra Leoneba.

„Beérni a célba fantasztikus érzés volt. Bebizonyítottam magamnak és a szeretteimnek, hogy a másfél év munkája, amit a túrára való készüléssel töltöttem, nem volt hiábavaló. Mondhatni egy euforikus állapot uralkodott el rajtam”

– húzta alá, hozzátéve, bármikor újra nekivágna a rallynak. Dávid az idei Budapest – Bamako Rallyn túrakategóriában indult. „A jövőben is szeretnék részt venni rajta, de legközelebb mindenképp útitárssal teszem, hogy teljesíthessem a versenykategóriát. Azt ugyanis egyedül nem lehet, mivel vannak olyan útszakaszok, ahol navigátor nélkül szinte lehetetlen tartani a lépést a versennyel.”

Dávid beszélgetésünket azzal zárta, mindenkinek, akinek lehetősége van rá, azt ajánlja, egyszer próbálja ki ezt a túrát. „Az ott szerzett tapasztalatok felbecsülhetetlenek. Olyan élményeket szereztem, amiket míg élek, biztosan nem felejtek el.”

Szlávik Cyntia