Decembertől többet fizetünk a gázért, jövőre pedig a villany is drágul

camera

1

Decembertől többet fizetünk a gázért, jövőre pedig a villany is drágul

gaz 

Megosztás

A világpiac árváltozásai miatt decembertől drágul a gáz ára Szlovákiában.

Decembertől a Szlovák Gázművek (SPP) több mint egymillió ügyfelének kell többet fizetnie a gázért. A Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatal néhány nappal ezelőtt fogadta el az árak növekedését.

Ondrej Šebesta, az SPP szóvivőjének tájékoztatása szerint a világpiacon kedvezőtlenül alakuló villany- és gázárak miatt nyújtottak be javaslatot az árak emelkedésére. A lehetséges drágulást már korábban bejelentették a szolgáltatók Szlovákiában.

2013 óta a háztartások számára ez lesz a legjelentősebb drágulás – átlagban hat százalékos emelkedésre lehet számítani. Mostanáig a gáz ára többnyire csökkent, de ha drágult is, többnyire csak néhány század százalékkal, ami a számlákon csak kis mértékben mutatkozott meg.

Decembertől így a háztartások, amelyek csak főzésre használják a gázt, megközelítőleg 11 euróval fizetnek majd többet évente, viszont ahol a főzés mellett vízmelegítésre és fűtésre is gázt használnak, megközelítőleg 55 euróval nő a kiadásuk.

Jövő évtől minden bizonnyal a villanyért többet fizetnek majd a háztartások – az energetikai vállalatok ugyanis már javaslatot nyújtottak be az áremelésre. A múltban a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató (ZSE) megközelítőleg kilenc, a Kelet-szlovákiai Áramszolgáltató (VSE) pedig tízszázalékos drágulással számolt.

A gázhoz hasonlóan a villany esetében is a világpiacon történő drágulás az okozója az árak emelkedésének.

SME/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program