„A Dekameron is egy járványtermék” – karanténkérdés N. Tóth Anikónak

RN: Mit gondolsz, milyen társadalmi változásokat fog előidézni a világjárvány?

NTA: Bár voltak figyelmeztető jelek, nyugtalanító hírek, mégis hirtelen találtuk magunkat a járványveszély kellős közepén, ami azonnali változásra vagy változtatásra kényszerített: egyik napról a másikra fel kellett adni egy megszokott, bevált vagy kedvelt életformát, beleértve a munkát és a szabadidős tevékenységet is. A karantén kihívás volt: vissza kellett vonulni, ami sokféleképpen hatott ránk: volt, aki kétségbeesett, volt, aki tiltakozott, volt, aki engedelmesen berendezkedett, volt, aki sokéves pörgés után megpihent, volt, aki igyekezett újraszituálni magát. Feltehetően sokan számvetést is készítettek az elvesz(t)ett élet(forma) értékeiről. És talán azon is többen elgondolkodtak, hogy ha az ember folyamatosan erőszakot vesz a környezetén, a természet bosszút áll, s éppen egy pandémia jelzi, hogy az ember nem uralhatja öntelten és büntetlenül a földet, ideje visszavonulni, ha el akarja kerülni az ökokatasztrófát. Szemben találtuk tehát magunkat egy válsággal, egy egzisztenciális fenyegetéssel, ami egyrészt az emberi test épségét, egyáltalán magát az életet érinti, másrészt az élet gazdasági feltételeinek biztosítása is kockán forog. A digitális technológiák jóvoltából lehetővé és széleskörűvé vált a távmunka, ami persze nem valósítható meg minden területen vagy munkahelyen. Sokakat kényszerpihenőre küldtek, csökkentett bért kaptak, és számos helyen elbocsátásokra is sor került. Ez a folyamat a járvány előidézte gazdasági válságban sajnos folytatódni fog. Családok kerülnek súlyos helyzetbe. Nőnek a szakadékok a társadalmi rétegek között, ami feszültséget okoz. A válságkezelés komoly megpróbáltatást jelent majd mind egyéni, mind mikro-, mind makroközösségi szinten. A koronaválság ugyanakkor jó dolgokat is megmutatott: bajban képesek vagyunk összezárni, egymást segíteni, felelősséggel lenni egymás iránt, tudunk vigyázni egymásra. A karantén az érzelmeink megélésében is segítségünkre volt. A kapcsolataink újraértékelésében is. Bármennyi modern kapcsolattartási eszközünk van is, a személyes találkozásokat nem pótolhatják. A távoktatásban szerzett tapasztalataim, diákjaim visszajelzései is bizonyítják, hogy a személyes jelenlét mindennél fontosabb.

RN: Mi az az egy dolog, amire megtanított a világjárvány?

NTA: Inkább megerősített abban, ami korábban is segítségemre volt „békeidőben” vagy akár személyes krízisek idején, ez pedig a mértékletesség, rugalmasság, alkalmazkodási hajlandóság, szolidaritás.

RN: Az irodalmi életben mit gondolsz, miképp fog visszaköszönni a jelenlegi periódus?

NTA: Az irodalmi élet a karanténban online térben zajlik, leleményes formában: a szerzői esteket online felolvasások váltották fel, van példa online könyvbemutatóra, kritikai beszélgetésre, rangos díjátadóra, könyvfesztiválra, mindennek az az előnye, hogy bárhonnan és bármikor elérhetőek (nem kell időt és energiát vesztegetni pl. az odautazásra), ugyanakkor épp az interakció marad el: a szerző, a kritikus, a kiadó, a szerkesztő, a zsűritag a képernyőnek beszél, a közönség, a potenciális vagy reális olvasó pedig lelkesen követi és bámulja, de nem vagy csak körülményesen tud visszajelezni. Ezért mindenki reménykedik abban, hogy hamarosan visszaköltözhetnek az irodalmi rendezvények a jól megszokott fesztiválhelyszínekre, könyvesboltokba, könyvtárakba vagy iskolákba. Ha a kérdés az írásra mint alkotási folyamatra vonatkozik, válaszolhatom azt is, hogy a szövegek létrehozása eleve home office-ban, ha úgy tetszik, önkéntes karanténban történik (bár biztosan akad olyan író, aki nem igényli a csendes elvonulást, sőt, épp egy nyüzsgő kávéházi szegletre van szüksége remekműve megírásához). S hogy visszaköszön-e ez az időszak a szövegekben: hogyne! A művészet mindig a legérzékenyebben és a leggyorsabban reagál a változásokra, a válságjelenségekre. Ez a generációs élmény sem foszlik szét nyomtalanul. A litera.hu például karanténdráma-pályázatot hirdetett, a beérkezett pályaművek közül a legsikeresebbeket már be is mutatták. Magam is reflektálok a járványhelyzetre egy tárcámban. S ki tudja, tán még az is lehet, hogy új irodalmi műfaj születik, hiszen a Dekameron is egy „járványtermék”.

Bővebben: N. Tóth Anikó

N. Tóth Anikó könyvei: Fényszilánkok • Az eszemet tudom • A ​varietas öröme • Szabad ez a hely? • Alacindruska

Récsei Noémi önálló beszélgetőestjei

Kapcsolódó cikkek:

• „A járvány alázatra int” – karanténkérdés Tóth Krisztinának

• „Most a korábbi vetéseink aratása következik” – karanténkérdés Limpár Imrének

• „A zajban és a rohanásban elfeledkezünk a múltról” – karanténkérdés Mészáros Andrásnak

• „…mintha hadiövezetbe indulnék” – karanténkérdés Szamosi Zsófiának

• „A vuhani számok láttán megtorpant a propagandagépezet” – karanténkérdés Hizsnyai Tóth Ildikónak

• „Már most írják a darabokat, gyűjtik az ötleteket filmekhez” – karanténkérdés Tenki Rékának

• „Fel fog értékelődni a laikusok szerepe a gyermekvédelemben” – karanténkérdés Dr. Gyurkó Szilviának

• „Gyakran gondolok a nagyszüleimre. Szeretnék tőlük bocsánatot kérni” – karanténkérdés Grecsó Krisztiánnak

• „Azt hiszem, most kezdődik a 21. század” – karanténkérdés Hégli Dusannak

• „Többször átértékeltem magamban a baj fogalmát” – karanténkérdés Hadas Krisztának

• „Szakmai szempontból az a legnagyobb veszteség, hogy tehetséges, szorgalmas, megbecsült kollégáktól kell megválnunk” – karanténkérdés Vrabec Máriának

• „Ha szakadékba nézel, a mélység is visszanéz beléd” – karanténkérdés Hercsel Adélnak

• „A molekuláris genetikai analízisek sokat segítenek a vírus feltérképezésében” – karanténkérdés dr. Tóth Tar Évának

• „Az elszigeteltség, a távolság nagyon erős önismereti helyzetet generál” – karanténkérdés Paár Juliannának

• „Azért nem kis dolog az, amely az emberiség egészét minden kontinensen négy fal közé zárja” – karanténkérdés Lackfi Jánosnak

• „Az emberiség nagyon elvont fogalom” – karanténkérdés Bolemant Lillának

• „A betegséget megkapjuk ugyan, de nem a miénk” – karanténkérdés Polgár Anikónak