A dél-koreai hadsereg eddigi legnagyobb járványgóca egy romboló fedélzetén alakult ki

2021. július 19. - 16:34 | Külföld

A dél-koreai hadsereg történetének eddigi legnagyobb járványgóca alakult ki az Ádeni-öbölben kalózok elleni járőrszolgálatot teljesítő egyik rombolója fedélzetén - közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága vasárnap.

A legénység több mint 80 százaléka, vagyis a 301 matrózból 247-nek lett pozitív a koronavírustesztje július 15. óta.

A fedélzeten lévő fertőzöttek ugyanakkor nem köthetők a Dél-Koreában nemrég megugrott esetszámhoz, ugyanis a hajó februárban indult bevetésre.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség a hadseregre hivatkozva közölte, hogy az érintett matrózok állapota nem súlyos, csupán egyiküknél alakultak ki olyan tünetek, amelyek szorosabb megfigyelést tesznek szükségessé.

A hatóságok időközben megkezdték a fertőzöttek légi hazaszállítását azzal, hogy egy cserelegénység fogja visszavinni a hajót Dél-Koreába.

A szöuli védelmi tárca beszámolója szerint a romboló fedélzetén lévőket nem oltották be, mert a hajó még az előtt indult útnak, hogy az oltási kampányt kiterjesztették volna a katonai személyzetre is.

Az 52 milliós ázsiai országban vasárnap 1252 új fertőzöttet azonosítottak. Az utóbbi csaknem két hétben a napi esetszám meghaladta az 1100-at részben a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsának terjedése miatt.

Dél-Koreában eddig 179 203 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 2058-an hunytak el a kórban. Az oltási kampány akadozik, a lakosság 31,4 százaléka kaphatta meg eddig valamelyik, koronavírus elleni vakcina első dózisát, 12,7 százalékuk a másodikat is.


MTI