A demokraták Donald Trump amerikai elnök hivatali felmentését követelik

2021. január 8. - 18:10 | Külföld

Az amerikai kongresszus demokrata párti képviselői felkészültek arra, hogy alkotmányos felelősségre vonási eljárással (impeachment) távolítsák el hivatalából Donald Trump amerikai elnököt, akinek hívei megostromolták a washingtoni Capitolium épületét - közölte Katherine Clark demokrata párti házelnökhelyettes pénteken.

A demokraták Donald Trump amerikai elnök hivatali felmentését követelik
-illusztráció- (Fotó: AP)

"Donald Trumpot el kell távolítani hivatalából, és minden rendelkezésünkre álló eszközzel ezen leszünk demokráciánk védelme érdekében"

- jelentette ki Clark. Amennyiben Mike Pence alelnök nem kezdeményezi Trump eltávolítását az amerikai alkotmány 25. kiegészítése értelmében, úgy mi fogjuk kezdeményezni azt - tette hozzá.

Hangsúlyozta: egyelőre várnak még, hogy Pence az impeachment-eljárással esetleg mégis a gyorsabb utat választja, ugyanis az amerikai alkotmány 25. kiegészítése alapján az alelnök a kabinet többségi szavazatával kinyilváníthatja, hogy az elnök nem képes többé ellátni hivatalát.

Clark szerint az impeachmentről már a következő héten szavazhatnak a képviselőházban.

A demokrata többségi képviselőházban szinte biztosan meglenne a többség az impechment eljárás megindításához. A szenátusban azonban kétharmados hozzájárulásra és ezzel republikánus szenátorok támogatására volna szükség a hivatalban lévő elnök elmozdításához.

Ben Sasse nebraskai republikánus szenátor a CBS hírtelevíziónak nyilatkozva jelezte, hogy "mindenképpen fontolóra veszi" az impeachmentet.

"Az elnök semmibe vette hivatali esküjét"

- hangsúlyozta.

Elítélte Trumpot, amiért - mint utalt rá - az amerikai törvényhozás épülete ellen uszította a tömeget.

A megválasztott elnök, Joe Biden szóvivője ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy Biden jelenleg a hivatali teendők átvételére összpontosít és a kongresszusra, illetve Pence-re és Trump-kabinet többi tagjára bízza, hogy belátásuk szerint járjanak el az impeachment, illetve a 25. alkotmánykiegészítés ügyében.

Csütörtökön Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke és Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője szólította fel Pence-t Trump felmentésére hivatalából.

Trump egy nappal azt követően, hogy rendezett átmenet ígért, pénteki nyilatkozatában azt üzente támogatóinak, hogy továbbra is jelentős beleszólásuk lesz az ügyekbe. Pénteki Twitter-üzenetében úgy fogalmazott, hogy annak a csaknem 75 millió embernek, aki rá szavazott "a jövőben is hatalmas hangja lesz". Arról biztosította híveit, hogy semmilyen formában nem fogják őket "méltatlanul, tisztességtelenül" kezelni.

A hivatalban lévő elnök csütörtökön elítélte a bírálói szerint általa szított tüntetéseket.

"Én is fel vagyok háborodva az erőszakon, a törvénytelenségen és a felforduláson"

- fogalmazott.

"Elérkezett az ideje a kibékülésnek és gyógyulásnak"

- tette hozzá.

Az amerikai elnök emellett rendezett hatalomátadást ígért.

"Egy új kormányt fognak beiktatni január 20-án. Most arra összpontosítok, hogy egy zökkenőmentes és rendezett hatalomátadást biztosítsak"

- húzta alá Trump, aki elemzők szerint a republikánusok nyomásának engedve tette nyilatkozatát.

Twitter-üzenetében ugyanakkor közölte azt is, hogy nem fog részt venni Biden beiktatásán.

Szerda este a távozó elnök több száz híve ostromolta meg a Capitoliumot, ahol a kongresszus és a szenátus a Joe Biden megválasztott elnökre eladott elektori szavazatok hitelesítése céljából tartott együttes ülést. A tiltakozókat a nemzeti gárda segítségével távolították el az épületből, az összetűzésben öt ember életét vesztette. Előzőleg Trump beszédet mondott a hívei előtt.

(MTI)dodona