Hegernek az alelnöki pozíció jutott.
Hegernek az alelnöki pozíció jutott.
A demokratáknak jelenleg 350 tagja van.
December 2-án lesz a Demokrati tisztújító kongresszusa.
Emlékeztetnek, hogy a Hlas-SD tagjai benne voltak a Smer-SD által vezetett kormányokban.
Azt tervezik, 200 új rendelőintézetet építenek, egészségügyi központokat hoznak létre.
Egy dologban Uhrík és Naď is egyetértett.
Hirman szerint az Árszabályozási Hivatal katasztrófa-forgatókönyveket terjeszt.
A választás 2023. szeptember 30-án, szombaton lesz.
Letanovská leszögezte, komolyan veszik a felmérések eredményeit.
A Girona 4-2-re győzött a címvédő Barcelona vendégeként.
A sárga-kékek a 21. perctől emberhátrányban játszottak.
Kísértetiesen ismerősen indult a mérkőzés.
A forgószél a legsúlyosabb károkat Tennessee államban okozta.
Az új kormánnyal újabb cigarettadrágulási hullám jön, valószínűleg kettő is.
A hegyi és a légi mentők is talpon voltak vasárnap.
A téli időszak a légúti betegségek gyors terjedését is magával hozza.
A kieső helyen álló hazai csapat az első játékrész hosszabbításában szerzett vezetést.
A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését XVI. Károly Gusztáv adta át.
Mikulec több érdekes dologra is felhívta a figyelmet.
A szezon során több összecsapást is kénytelen volt már kihagyni egyéb sérülések miatt.
Az időjósok hétvégére havazást jeleznek előre, elsősorban Szlovákia nyugati felében.