A betegség előfordulása drámaian megnőtt a koronavírus-világjárvány kezdete óta.
A betegség előfordulása drámaian megnőtt a koronavírus-világjárvány kezdete óta.
A depresszió népbetegség, körülbelül 280 millió embert érint az egész világon.
A mérsékelt és az erőteljes testmozgás javítja az alvást, csökkenti a vérnyomást is.
Posztjában azt írja, nincs olyan állapotban, hogy visszatérjen a sporthoz.
Néhány napja depresszióval került kórházba az egykori labdarúgó.
Rendkívül negatívan befolyásolta mentális állapotunkat a vírushelyzet.
Válságok idején több ember támaszkodik a közösségi médiára.
Legalábbis a kutatók szerint.
A kutatók ugyanakkor nem állapítottak meg ok-okozati összefüggést
Jelenleg a nemzetközi vizek mindössze egy százaléka esik védelem alá.
Felelősségteljes viselkedésre szólították fel az öt százalék alatt mért szubjektumokat.
A bizottság tagjai kritizálták az alap működését.
Könnyen a görög forgatókönyvnél lyukadhatunk ki, figyelmeztet Ódor.
A nő terhességének előrehaladott szakaszában volt.
A vakcina a HPV vírus 9 genotípusát tartalmazza, ami azt jelenti, hogy nagyon hatékony.
Iránban az 1979-es iszlám forradalom nyomán tették kötelezővé a fejkendő viselését.
Megtiltották, hogy ukrán szurkolók jegyet vehessenek a következő idegenbeli mérkőzésre.
Nemzetközi terrorellenes gyakorlat zajlott.
Nem a jogállam védelméről szól a jelenlegi kampány.
A megmérettetés a Seishin Karate Klub gálája is volt egyben.
Eddig egyáltalán nem lehet panaszunk a szeptemberre.