Déryné lucskos pástétoma

Csallóközi lenyomatok XV.

Déryné Széppataki Róza Khollman Károly színezett acélmetszetén
Az előző részek:
 
Száznyolcvan éve született Kalocsa Róza
 
A Csallóközt is bejárta a világhírű olasz földrajztudós
 
Nyolcvan évvel ezelőtt nyílt meg az első csallóközi középiskola
 
A dunaszerdahelyi Berger Lipót korszakalkotó találmánya
 
Kisváros a vidék közepén
 
Víg, bohókás Szilveszter-estek 1925-ben
 
Magyarország monographiája
 
Saul nagymagyari fiai
 
Maga alá temette a bedőlt fal
 
Felmetszette a hasát az öreg juhász
 
Ketten udvaroltak egy lánynak Móroczkarcsán
 
Az első szlovák lap Dunaszerdahelyen
 
Vámbéry Ármin a francia császárnál
 
A Csallóközt sújtotta csapásokról

“Kevésszer csalódott úgy, mint itt, Komáromban” – írja Dérynéről Baranyay József A komáromi magyar színészet története 1811–1941 című könyvében. Melyben idézi a színművésznő naplójának vonatkozó részeit. “Mikor Komáromba megérkeztem, játéknap lévén, minjárt kezdődött az előadás: »Lázár, a pásztor«-t adták. Nem is mutattam magamat, beszálltam a fogadóba, szobát nyittattam, elhelyeztem podgyászomat s nem keresve az igazgatót, gondolván, most nagyon el lesz foglalva, nem zavarom. Elmentem a színházba, jegyet kértem, de valahogy megismert, tán valahol a régibb korból, s nem fogadta el a cassir a zárthely árát. Beültem a helyemre. Bizony könnyen belehelyezhettem magamat: parányi szálában még parányibb színház. Jaj, de megijedtem, a nézők, gyéren!” – fogalmaz Déryné. Néhány nappal később így folytatja: “Nagy baj van, éppen itt, a színház mellett épített egy német egy roppant nagy bódét, s ott bűvészkedik. »Tíz krajcár a belépő díj, uraságoknak tetszés szerint.« Ráncigálja, táncoltatja a halait. Midőn a színházba kellene jönni, itt megy el előttünk a közönség, s nem a színházba, hanem a bódéba tolong. Tömve van a bódéja mindennap. Kívülről a bódéja tele van festett képekkel raggatva, tele borzalmas kifejezésű képekkel, hogy miképpen győzi le a sárkány az ördögöt stb. Ez nem jó ízlést árul el a közönség részéről. A játékok jól mennek, de a nézők csak a bódéba sietnek. A butkás még mindig ott koketiroz a kalitka kis színházzal szemben, és még mindíg nagy közönséggel. A gyűrűim már ismét filozófiát tanulni beültek egy zálogosnéhoz.”

Mindez az 1830-as években történt, Déryné akkor szerepelt utoljára a Duna menti városban. A helyi publikum ugyan szívesen emlékezett előző nagy sikereire, de mégis üres nézőtér előtt hagyta őt játszani. Szegény volt a társulat, Déryné pedig elzálogosított ékszereiről is végleg lemondhatott (a zálogosné állítólagos halála miatt).

A feljegyzések szerint gyakran eszébe jutottak korábbi komáromi vendégeskedései, amikor minden vasárnap a kedvenc ételére – lucskos pástétomra – volt hivatalos Asztalos fiskálishoz és családjához, kinek özvegy édesanyjánál nyert elszállásolást.

A krónikás fent idézett munkájában arra is kitér: a művésznőt csak az vigasztalta, hogy “egy régi kedves ismerőse is volt a társulatnál, Egressy Béni, aki éppen akkortájban nősült Komáromból”.

A komáromi színjátszás iránt érdeklődő közönség bővebb információkhoz jut e tárgyban, ha föllapozza Baranyay József Nagyobb munkái című kötetét. Megjelent 2002-ben a Kalligram Kiadó gondozásában, a Csallóközi Kiskönyvtár sorozatban, Mácza Mihály előszavával. Sajtó alá rendezte s a könyvet szerkesztette Koncsol László.

Dérynét (Déry Istvánné, szül. Schenbach, művésznevén Széppataki Róza) a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznőjeként, az első magyar operaénekesnőként tartja számon a színháztörténet. A Nemzeti Színház, ill. több magyar és német nyelvű színtársulat tagja volt. 1815 után Pozsonyba is eljutott. 1828–37 között Kassán élt. 1852-ben visszavonult a színpadtól, s férjével annak diósgyőri házában élt. Déry István halála után a színésznő 1862-ben húgához költözött Miskolcra, ahol megírta emlékezéseit. Jászberényben született 1793-ban, Miskolcon hunyt el 1872-ben. 

Lelkes Vince