Dicséretekben bővelkedő jubileumi tanévzáró

2019. június 28. - 14:46 | Régió

A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia ismét eseménydús, eredményekben gazdag tanévet tudhat maga mögött, ráadásul egy jubileumi tanévet, hiszen az intézmény nemrég ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Az iskola parkjában megtartott tanévzáró ünnepségen az intézmény igazgatónője, Horváth Erzsébet mondott ünnepi beszédet, amely lezárása és egyben számvetése volt a 2018/2019-es iskolai évnek.

Dicséretekben bővelkedő jubileumi tanévzáró
Fotók az iskola archívumából

„Jól tudjuk, hogy a szeptemberi tanévnyitó tele van reménnyel, eséllyel, lehetőséggel. A tanév vége azonban már arról szól, hogy a dolgok megtörténtek. Tudjuk, sikerült-e kihasználni a lehetőségeinket, vagy hagytuk elúszni az esélyeinket”

– hangzott el.

Majd így folytatta: „Elmondhatjuk, hogy komoly munkát tudhatunk magunk mögött. Terveztünk, küzdöttünk, izgultunk, együtt örültünk a sikereinknek, de volt, hogy bánkódtunk és kerestük, végül megtaláltuk a megoldásokat. A mögöttünk álló tanév során minőségi oktatásra törekedtünk, arra, hogy a nálunk megszerzett tudás használható és versenyképes legyen,igyekeztünk támogató tanulási környezetet teremteni, hogy a jók még jobbak legyenek, a lemaradók pedig lehetőséget kapjanak a felzárkózásra, emellett sikerült emberinek, személyesnek maradnunk. Ki kell emelnünk, hogy tanulóink teljesítménye, szakmai és emberi növekedése mögött ott áll kiváló tanári karunk erőfeszítése, felelőssége, alázata.”

Szép számban részesültek a diákok nyilvános igazgatói dicséretbenolyanok, akik a tanulás mellett végzett tevékenységükkel sokat tesznek az iskola hírnevének öregbítéséért. Közéjük tartozik az a 16 tanuló is, akik az Erasmus+ mobilitási projekt keretében szakmai gyakorlaton vettek részt Bécsben, s a tanévnyitón vehették át az ezt igazoló Europass szakképzés dokumentumot. Az év diákja díjat, amely az erkölcsi megbecsülés mellett egyszeri ösztöndíjjal is jár, Csóka Annamária, a III. A osztály tanulója kapta szerteágazó, kreatív és sikeres tevékenységéért, elsősorban a szlovák nyelven zajló szavaló- és versíró versenyeken elért kiváló eredményeiért.

Az ünnepség végén az igazgatónő a következő szavakkal búcsúzott a diákoktól:

„Kérlek benneteket, hogy a nyári szünetben vigyázzatok magatokra! Kerüljétek a veszélyes helyzeteket, ne vagánykodjatok feleslegesen!Kívánok nektek sok napsütéses, családi és baráti körben eltöltött napot, hogy kipihenve, új reményekkel és optimizmussal telve vághassunk neki az új tanévnek!”

Papp László tanár