A diktatúra maga a rák

Ardamica Zorán | 2021. május 27. - 09:42 | Vélemény

Azért nem lehet semleges és nem érdemes jó viszonyt kialakítani semmilyen diktatúrával, ha demokrata állam vagy, mert semmiképpen nem bízhatsz meg benne.

A diktatúra maga a rák
A fehérorosz diktátor, Lukasenka és Andrej Danko (SNS) - TASR

Tegyük fel, hogy valóban annyira semleges vagy, amennyire semleges lehetsz Európában. Nem buzerálsz senkit, nyugi van nálad és jólét. Nem avatkozol, főleg nem látványosan. Aztán amikor egy diktatúra úgy dönt, hogy lerabol az égről egy külföldi személyszállítót – veszélybe sodorva és szabadságukban korlátozva idegen állampolgárokat – kifejezetten a saját mocskos diktatúrájának a fenntartása érdekében, simán azt hazudja, hogy tőled jött a figyelmeztetés, mely szerint bomba van rajta, attól kellett megvédeni a világmindenséget. Hát így legyél semleges…

Ezzel most nem Svájcot oktatom ki. Azokat figyelmeztetném, akik a Blaha-féle politikai propagandát szopják be az Oroszországgal, Fehéroroszországgal, Kínával stb. ápolandó jó viszonyok fontosságáról vagy az idealizált, de megvalósíthatatlan semlegesség kialakításáról.

Ľuboš Blaha (Smer SD)

Nem, egy diktatúra nem hagy békén senkit, „barátot” sem. Egy diktatúrának ugyanis nem barátai vannak, hanem gazdatestei, senkivel sincsenek közös céljai, csak érdekei vannak.

Nem csupán elvi okokból nem lehet, nem szabad félrenézni, amikor egy diktatúra a saját vagy nem saját embereit kínozza és gyilkolja: ezért sem. A gyakorlat miatt – látjuk, minél kétségbeesettebben védi magát, annál veszélyesebb.

Egy diktatúra puszta léte által fenyeget mindent, ami nem diktatúra.

A diktatúra a rák, amelyet ha egy csomó formájában észreveszel, nem alakítasz ki vele semleges vagy baráti viszonyt, remélve, hogy akkor nem támad tovább, ellesz magának, úgy ahogyan van. Ezt a rákos csomót te onnan kivágatod, mert tudod, hogy idő kérdése és akár pár kicsike sejtecske is az életedre tör. Nemhogy egy csomó.

És Lukasenka diktatúrája kezd nagyon elszemtelenedni, hiszen a terroristáktól ismert gépeltérítés módszerével élt számos ország sok-sok állampolgárával szemben. Értsd: egy időre számos ország állampolgárait rabolta el és tartotta gyakorlatilag fogságban. Mert akárhogyan keresed a diplomatikus kifejezést erre: nincs. Ilyet ugyanis nem szokás csinálni, legalábbis a világháború óta, amikor mégiscsak háború volt, tehát más helyzet, ilyesmire eddig nem kellett szavakat találni Európában, békeidőben.

Nos, az egy dolog, hogy nem találunk szavakat, ám az már baj, hogy jó módszert sem találunk az ilyen cselekedetek kiküszöbölésére (oké, lett légtérzár, de vajon elég-e az?).

Nagyobb baj, hogy nincs koncepciónk arra nézve, miként lehet kiszűrni a hazai politikai légtérből azokat, akik nyíltan vagy kevésbé nyíltan diktatúrák pártolói. Sőt, az igazságszolgáltatásunk még az evidensen fasiszta alakokkal is kesztyűs kézzel bánik…

Emlegethetném az iskolarendszert, de az, még ha működne is, hosszú távú támogatást tudna csak nyújtani a józanésznek.

Úgyhogy kérem, kedves törvényalkotók, íme az új (a francokat új!!!) házi feladat témája:

hogyan kezeljük a politikai rákot egy demokratikus ország testében.

És főleg lelkében.