Dióspatonyban, Úszoron és Pozsonypüspökin már felújították a vasútállomásokat, most pedig következik a többi (VIDEÓ)

Új külsőt kapott az úszori vasútállomás, a felújított épületet Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter személyesen is megtekintette kedden.

Dióspatonyban, Úszoron és Pozsonypüspökin már felújították a vasútállomásokat, most pedig következik a többi (VIDEÓ)
Fotók: Paraméter - további képekért kattints!

A Komárom–Pozsony vasúti szakaszon a dióspatonyi, a pozsonypüspöki, a dénesdi (Dunajská Lužná), valamint Nové Košariská állomásának épületét már felújították az elmúlt hetekben.

Érsek Árpáddal a vasútállomások felújításáról, a Komárom–Pozsony vasúti szakasz második sínpárjának kiépítéséről, valamint a Pozsony környéki útlezárásokról és a vonatok kapacitásáról beszélgettünk:

„A korszerűsítés és a vasútállomások felújítása nemcsak a kényelmesebb utazás, hanem az üzemeltetés és a jobb szolgáltatások szempontjából is elengedhetetlen. Bízom benne, hogy a sok éve tartó elhanyagolt állapot után a szlovák vasutak megítélése jelentősen javulni fog, és az állomások az utazók érdekeit fogják szolgálni”

 – mondta Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter.

Az úszori vasútállomás épülete új homlokzatot kapott, kicserélték a tetőt és az ablakokat is. Teljesen megújult a váróterem, és a felújíjtás során a fogyatékkal élő utazókra is gondoltak. Új, tájékozódási rendszerrel rendelkező lámpákat szereltek fel, valamint az állomásnév feliratát is felújították. Nem hiányoznak az új kerékpártartók sem.

A vasútállomás felújításának összköltsége 74 ezer euró volt. Összesen 363 ezer eurót invesztáltak az adott szakasz négy fentebb is említett állomásának rekonstrukciójába. 

Az összeget a szlovák vasúttársaság (ŽSR) biztosította saját költségvetéséből.

„A közlekedési minisztérium régóta támogatja a szlovák vasúttársaság által fenntartott vasútállomások felújítását. Ennek oka az állomások elhanyagolt állapota, és sok esetben a mára már elavult műszaki állapotuk is” – hangsúlyozta a miniszter.

Az eddigi felújítások összesen 27 állomást érintettek, többek közt Losoncon, Myjaván, Vrútkyn és Ilaván. A következő években további nagyjából 50 vasútállomásnak és megállóhelynek a rekonstrukciója van tervben, pl. Füleken, Kralován, Matovcén és Csorbató városában. A felújítások célja elsősorban az állomások területén elérhető szolgáltatások, valamint az üzemeltetés minőségének javítása.


(fl,tt)