Az alperesnek bocsánatot kell kérnie a felperestől, és kártérítést kell fizetnie neki.
Az alperesnek bocsánatot kell kérnie a felperestől, és kártérítést kell fizetnie neki.
Még Pellegriniék is támogatták az ügyet, de az OĽANO-s javaslat nem kapott többséget.
A törvénymódosítás a 33 évnél fiatalabb szülőket érinti.
Az élet több területén továbbra is súlyos rasszizmussal szembesülnek a feketék az EU-ban.
A román diszkriminációellenes tanács vizsgálatot indított a székelyföldi magyar kislány ügyében.
Az Eurobarometer az európaiak diszkriminációhoz való hozzáállását mérte. A helyzet nem a legjobb.
Az Európai Bizottság csütörtökre rendelte be a szlovák földművelésügyi minisztérium magas rangú tisztviselőjét.
A német még nem alakult a bevándorlókat igazán befogadó társadalommá, és gyakran már az idegenül hangzó név miatt is hátrányos megkülönböztetés éri a bevándorlókat.
Visszaállítanák az ellenőrzést a Magyarországgal közös határon.
A felelősök pedig Isten előtt fognak felelni bűneikért.
Mindez úgy, hogy azért javarészt felhős lesz az ég.
Ez a probléma csak a lakosság 15 százalékát mozgatja meg.
Megsemmisítettek egy monitorokkal felszerelt katonai irányító helyiséget is.
A fekete-tengeri ukrán gabonaexport újraindításával kapcsolatos ENSZ-javaslatokat is.
A tömegben haladva sikerült megint jó hangulatban bóklászó embereket kiemelnünk.
Az elkerülőút nem versenypálya, hívta fel a figyelmet a rendőrség.
A Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott
Pénteken az Alacsony-Tátrában lévő Ördöglakoma-hágónál (Čertovica) történt autóbaleset.
Mindez úgy, hogy azért javarészt felhős lesz az ég.