A dnyiprói polgármester levelet ír a türk miniszterelnöknek

Borisz Filatov - Facebook

Először abból lett felzúdulás – kormány körüli botrány a Duna-Tisza vidékén már rég nem létezhet –, hogy arra a kérdésre, akarja-e, hogy Magyarország az EU tagja maradjon, Orbán azt felelte: „Határozottan nem.” („Definitely not.”) Igaz, hozzátette, hogy az országnak nincs választása, mert exportjának 85 százaléka az EU-ba irányul.

Ezt egy Rod Dreher nevű Orbán-rajongó publicista ki is kotyogta az ottani viszonylatban csekély olvasottságú, de itthoni referenciának jó The American Conservative oldalán. Csakhogy a mi első emberünk óriási rutinnal kerüli az egyértelmű, cáfolhatatlan és visszavonhatatlan kijelentéseket, a határozott igeneket és nemeket, úgyhogy az érintett szövegrészt át kellett írni olyasvalamire, hogy Orbánnak személy szerint fáj, hogy Magyarország EU-tag, és tűrnie kell a zaklatásokat, de hát benn maradunk, mert a jólétünk ettől függ.

Csupán az a baj, hogy a top kommentben benne maradt az eredeti változat idézet formájában. Ugorgyunk. A következő baj (botrányról, ugye, szó sincs) abból lett, hogy Dreher beszámolója szerint a magyar kormányfő elmondta, hogyan fogja föl az oroszok Ukrajna elleni háborúját (amiről, a kerülendő egyértelműség és a mindig meghagyott egérút taktikájának jegyében, már maga is közölte, hogy Oroszország volt az agresszor).

E realisztikus értelmezés szerint – ami történetesen egybeesik az egyik orosz propagandavonallal, de nem esik egybe a leghivatalosabb változattal, a két nép egy voltának és a nácitlanításnak a harsogásával – Putyin nem engedheti meg magának a háborús vereséget, se azt, hogy a NATO megvesse a lábát a szomszédos Ukrajnában, de arról már lecsúszott, hogy az országot meghódítsa és „baráti rezsimet” helyezzen működésbe.

Úgyhogy most kormányozhatatlan romhalmazzá változtatja Ukrajnát, hogy a Nyugat ne tudjon vele mit kezdeni. Ez sikerült is. Dreher macskakörmök között idézi Orbánt: „Most olyan, mint Afganisztán (…) A senki földje.” Az utóbbi angolul így hangzott a szájából: „The land of nobody”, ehhez az amerikai újságíró hozzáfűzi: „Meaning: No Man's Land”, ugyanis ez a nemzetközi jogi fogalom (egyik államhoz sem tartozó terület) angol megfelelője. Hogy Orbán hézagos nyelvtudás miatt nem ezt használta, vagy teljesen tudatosan, valószínűleg sohasem fog kiderülni.

Mindenesetre az agresszió áldozatát, egyáltalán, áldozatot lesajnálni, ócsárolni, lekicsinyelni az együttérzés és támogatás helyett: erkölcstelen otrombaság. Az ukrán kormányzat felháborodott a sajátos megfogalmazáson, a külügyminisztériumba bekérették a magyar nagykövetet. Felháborodott az ukrán közvéleménynek az a része is, amelyhez eljutott a hír – bár meglehet, Orbán már úgyse tudta tovább rontani az ottani népszerűségi mutatóját.

Itt következik az újabb felvonás. Borisz Filatov, a milliós Dnyipro város polgármestere a Telegramon nyílt levelet intézett Orbánhoz „Oroszul. Politikai korrektség nélkül.” Úgy szólítja meg: „Szucsja rozsa”, ez szó szerint szukapofát jelent, stílusértéke viszont nem „ribancarc”, mint a magyar médiában elterjedt, hanem oroszul jól tudó ismerősöm szerint „f…fej”. Majd öt pontban válaszol az Ukrajnát megalázó szövegre.

Mielőtt nagyon megörülnénk, hogy íme, lám, egy objektív külföldi kritika, legyünk tisztában azzal: Filatov alighanem kiválóan megtalálná helyét Orbán Magyarországán vagy példának okáért Fico Szlovákiájában, csak ukrán módra – ezt a világot mutatja be A nép szolgája tévésorozat Zelenszkij főszereplésével – gátlástalanabb és lendületesebb az itteni nagy machereknél.

Az ottani oligarchikus rendszerben nőtt fel mint ügyvéd és sikeres üzletember – az egyik legnagyobb oligarcha, a dnyiprói bázisú bankár, Ihor Kolomojszkij oldalán. Maga is többszörös dollármilliárdos lett abban a közegben, ahol minden sikeres üzletember valamennyire bandita, újságírókat szégyenít meg, veréssel fenyegetőzik, választások előtt pénzt szór, és gyűjti a felsőkategóriás kocsikat – presztízsből van egy olyan 1981-es DeLoreanja is, amelyik a Vissza a jövőbe trilógiában az időgépet alakítja.

Idővel összekülönbözött a patrónusával is – akitől maga Zelenszkij is igyekszik elhatárolódni –, de a saját háza táján egyelőre megingathatatlan főnök.

Egyszóval ami erőszakos bunkóságnak tűnik Filatov nyílt levelében, az az is. Trianon nem „a történelmi bestiális tettekért” volt büntetés, hanem az ugyanannyira nacionalista szomszéd nemzetek a győztesek oldalán voltak. Magyarország nem akart „minden” világháborúban a zsarnokok kedvében járni – a másodikban igen, de az elsőben annak az Osztrák-magyar Monarchiának a részeként harcolt, amelyikben az ukránok összehasonlíthatatlanul szabadabbak voltak, mint az Orosz Birodalomban. Filatov ugyanannyira nem ismeri a magyar történelmet, mint egy találomra kiválasztott magyar politikus az ukránt.

Ebben viszont igaza van: „Negyedszer, micsoda szemétládának kell lenni ahhoz, hogy megbocsásd a szovjeteknek és utódaiknak '56-ot. Ötödször, teljes erkölcsi söpredéknek kell lenni ahhoz, hogy az EU és a NATO »ernyője« alatt ülve menj neki mindenkinek.”

Megint másfelől, mivel nem sokat tud Magyarországról, nincs tisztában annak a közlésének a paradox humorával, hogy „Mi évezredek óta itt élünk, nem az Urál mögül jöttünk”. Ennyit az „ezeréves” magyar hagyományról, amit mostanában állami segédlettel és bőkezűen adagolt adófizetői pénzből hosszabbítanak meg a hun–magyar kontinuitás jegyében. Tény, hogy amikor a magyarok átvonultak Ukrajna területén, a szlávok már ott voltak, álltak Kijiv falai.

A nyílt levél pontosan azért lebilincselő olvasmány, mert az derül ki belőle, mi történik, ha Orbánék nem valamilyen csiszolt, mondhatni, kifinomult nyugati liberális politikust tesznek ellenségükké, hanem olyan embert, amilyenek ők maguk. Aki beleveri az orrukat (rozsa) a saját, izé, kommunikációjukba.

A stílus egyébként egy másik arról a tájról küldött levél hangnemét idézi föl: a Repin híres képén látható zaporozsjei kozákokét („Te – török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára!” stb.). Azt a levelet bizonyos Ivan Szirko fogalmazta, származását tekintve nyugati kultúrájú lengyel nemesúr. Nem véletlen, hogy az orosz írástudókat később annyira megbűvölte: ilyen szöveget csak az írhatott, akinek adottság, hogy szabad, és jogai vannak az uralkodóval szemben. Oroszországban ez történelmileg nem létezett. A 17. századi kozákok szerencséjére a célpont itt egy idegen ellenség volt, a török szultán.

Mint látható, nem akarom idealizálni Filatov polgármestert. De ilyen levelet semmilyen magyar ellenzéki polgármester nem tudna írni, függetlenül attól, hogy ki a címzett. Nem azért, mert nincs közöttük bunkó, vagy olyan, aki nagyobb gengszter szeretne lenni, mint amekkora, hanem mert – mindig odaírom, hogy tisztelet a kivételnek – általában elfelejtették a szabadság állapotát.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.