Dobszótól volt hangos az elnöki palota, Čaputová is dobverőt ragadott (VIDEÓ)

2022. november 18. - 12:38 | Belföld

Országszerte dobszóval hívták fel a figyelmet pénteken a gyermekbántalmazás elleni harc fontosságára, az akcióhoz az elnöki palota is csatlakozott – tájékoztatott Zuzana Čaputová államfő közösségi oldala.

Pénteken 10 órakor országszerte 350 iskolában szólaltak meg a dobok, továbbá számos város, például Nyitra, Trencsén, Partizánske vagy Nagymihály főterén. „Az elnöki palota is csatlakozott a doboláshoz, a pozsonyi Ostredková utcai alapiskola diákjai és a Campana Batucada csoport részvételével” – közölte az államfő.

Čaputová köszönetet mondott a mintegy 61 ezer gyereknek, továbbá tanároknak, pszichológusoknak, akik országszerte részt vettek a figyelemfelhívó dobolásban és felvilágosító rendezvényeket szerveztek, ahol nyíltan lehetett beszélni például a családon belüli erőszakról, az iskolai és az internetes zaklatásról. „Egy odafigyelőbb társadalom létrejöttéhez járulnak hozzá ezzel, amely nem bagatellizálja az erőszakot és nem huny szemet felette. Ezzel az erőszak áldozatait erősítjük és ösztönözzük arra, hogy ne féljenek segítséget kérni” – mondta az államfő.

„Mindez nagyon jól kiemeli a gyermekbántalmazás és a gyermekmolesztálás megelőzése nemzetközi napjának mottóját, vagyis azt, hogy a hallgatás nem menti meg a gyerekeket az erőszaktól” – tette hozzá Zuzana Čaputová.


(TASR)