Dokumentumfilm készül a neves brit színészről

2016. október 6. - 16:06 | Kultúra

Dokumentumfilm készül Ian McKellen brit színészről, akit A Gyűrűk Ura Gandalfjaként és az X-Men Magnetójaként ismer a legtöbb filmrajongó.

A McKellen: Playing the Part című produkciót Joe Stephenson rendezte a színésszel készült 14 órányi exluzív interjú alapján. A dokumentumfilmben színházi szerepeinek felvételrészletei, és McKellen saját fotóarchívumának eddig nem publikált darabjai is belekerültek. Életének fontos részleteit játékfilmes jelenetekkel rekonstruálták - írta a Variety.com.

McKellent kétszer jelölték Oscar-díjra, 1999-ben az Érzelmek tengerében, majd 202-ben A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége című filmért. Ötször Emmy-díjra is jelölték tévés szerepeiért.

"A mozinézők egy teljes generációja Gandalfként és Magnetóként ismeri Iant, most itt az alkalom, hogy végigkövessék hihetetlen, inspiráló pályáját észak-angliai gyermekkorától a Broadway Tony-díjáig" - mondta el Stephenson, aki azt is kiemelte, hogy McKellen "egyike volt az első színészeknek, aki nyíltan beszélt szexualitásáról".

A rendező hozzátette: a színész számtalan interjút adott már és élete egyébként is többé-kevésbé a nyilvánosság előtt zajlik, ezért fontos volt számára, hogy életútját, életfilozófiáját úgy mutassa be, ahogy korábban nem láthatta a közönség.

"Megtiszteltetés, hogy a filmipar egy jelentős és aktív szereplőjének történetét mesélhetjük el és remélem, hogy a közönség úgy sétál ki a moziból, hogy inspirálja ez az életút, jobban megérti, hogyan jutott el idáig, nemcsak nagyszerű eredményeit ünnepli majd, hanem az embert magát is" - fogalmazott Stephenson, akinek a Chicken után ez lesz a második egész estés filmje.

(MTI)