Doležal: „Kisiklott” vasúti pályázat a Pozsony–Komárom és a Zsolna-Rajec közötti szakaszon is

2021. május 6. - 17:15 | Belföld

„Kisiklott” a vasúti közlekedés liberalizálására tett kísérlet a Pozsony–Komárom vonalon,és a Zsolna és Rajec közötti szakaszon is – jelentette be a közösségi hálón egy onlájn beszélgetésben Andrej Doležal (Sme rodina-jelölt) közlekedési miniszter. Ugyanis egyik pályázatra sem jelentkezett magántársaság.

Doležal:  „Kisiklott”  vasúti pályázat a Pozsony–Komárom és a Zsolna-Rajec közötti szakaszon is
TASR

Doležal szerint ennek objektív okai vannak, rövid volt a határidő. Leszögezte, hogy a vasúti szerelvények, valamint a pálya üzemeltetése és a közlekedés működtetése 5-7 évet is igénybe vehet, itt most ez csak két év volt, ráadásul a Pozsony-Komárom vonalnál eredetileg még rövidebb, de kitolták két évre.

Doležal már alá is írta a versenytárgyalás törlését, mert csak a Szlovák Vasúttársaságtól (ZSSK) érkezett ajánlat. „Az ár jóval meghaladta az elképzeléseinket, ezért a versenytárgyalást töröltük” - mondta.

„Mivel már másodszor siklott ki ez a nagy európai versenytárgyalási próbálkozás, egyetlen dolgot tehetünk, közvetlenül fogunk tárgyalni az egyes vasúttársaságokkal egy tíz évre szóló szerződésről”

- jelentette be Doležal, hozzáfűzve, hogy ezt az Európai Bizottság által meghatározott szabályok lehetővé teszik. Doležal azt akarja, hogy az üzemeltetők nyilvános ajánlatot tegyenek.

TASR