Donald Trump indul a következő elnökválasztáson?

2022. július 27. - 12:31 | Külföld

Újraindulásának lehetőségét is nyitva hagyta a következő amerikai elnökválasztáson Donald Trump.

Donald Trump indul a következő elnökválasztáson?
Fotó: TASR/AP

Trump Washingtonban mondott beszédet, amelynek központi eleme egy akcióterv volt:

"A republikánus elnök részére, aki 2024-ben visszaszerzi a Fehér Házat".

A volt elnök ugyanakkor nem mondta ki, hogy újra kíván indulni, csupán feltételesen beszélt róla. Hangsúlyozta, hogy második jelöltségekor jóval több szavazatot szerzett, mint első alkalommal, amikor megnyerte a választást, "és lehet, hogy meg kell tennünk harmadszor is". Hozzátette, hogy hívei hamarosan további részleteket tudhatnak meg erről.

A 76 éves Trump először járt hivatalos programon Washingtonban azóta, hogy tavaly távozott fehér házi megbízatásából. Most ismét utalt arra az álláspontjára, hogy az előző elnökválasztás nem tisztességes módon dőlt el, és bírálta a kongresszus választás utáni ostromát vizsgáló bizottságot is, amely szerinte meg akarja akadályozni, hogy republikánus esélyesként folytassa munkáját.

A koronavírusos fertőzés miatt karanténban lévő Biden a Twitter internetes közösségi oldalon reagált a beszédre, és egyebek között azt írta: "aki lázadáspárti, az nem lehet sem rendőrségpárti, sem demokráciapárti, sem Amerika-párti".

Trumppal nagyjából egy időben szólalt fel volt alelnöke, Mike Pence is egy másik washingtoni rendezvényen. Ő azt hangoztatta, hogy ha a következő választáson a republikánusok győzni akarnak, előre kell nézniük, "többet kell tenniük a panaszkodásnál és a kritizálásnál, egységbe kell zárkózniuk egy bátor, derűlátó program körül".


(MTI)