Döntött a bíróság: rács mögé kerül a Slovakbro néven ismert szélsőséges fiatal, aki a Vár utcai gyilkost is inspirálhatta

2022. november 10. - 09:53 | Belföld

A közösségi oldalakon Slovakbro néven ismertté vált 22 éves fiatal vádalkut között az ügyésszel, ezt pedig a Specializált Büntetőbíróság csütörtökön jóváhagyta.

Bíróság elé állt a szlovákiai fiatal, aki a Telegramon Slovakbro néven folytatta szélsőséges tevékenységét. A rendőrség számos bűncselekménnyel gyanúsítja, a terrorizmusban való részvételtől a szélsőséges anyagok terjesztésén át a holokauszt tagadásáig, valamint az alapvető jogok és szabadság elnyomását célzó mozgalom megalapításának, támogatásának és előmozdításának bűntettével – írja az Aktuality.sk.

A fiatal az összes bűncselekményt beismerte, és vádalkut között az ügyésszel. A Specializált Büntetőbíróság csütörtökön hozott ítéletet az ügyében: hatéves szabadságvesztésre ítélte, emellett pedig elkobozzák a vagyonát.

Vádalku esetén kimarad a tárgyalás bizonyítási szakasza, a vádlott mindössze a bíróság által feltett néhány kérdésre válaszol, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy önként döntött a vádalku mellett, megértette a megállapodást és kész a büntetés végrehajtására.

A fiatal minden kérdésre igennel felelt. Daniel Lipšic speciális ügyész az ügy kapcsán korábban elmondta, a büntetési tétel 7 és 15 év között mozog, de vádalku esetén ez a harmadával mérsékelhető.

Slovakbro több nyilvános csatornát is működtetett a Telegramon, ahol terroristákat dicsőített, fegyverek és robbanóanyagok gyártására vonatkozó utasításokat osztott meg, és a rendszer erőszakos megdöntésére buzdított. A militáns akceleracionalizmust is támogatta – vagyis azt a törekvést, hogy a szavakról az erőszakos cselekedetekre térjünk át. A bíróság megállapította, hogy a Vár utcai melegbárnál történt gyilkosság elkövetőjét is ő inspirálhatta.

A fiatal idén májustól van rendőrkézen, amikor is a cseh rendőrséggel együttműködve a kollégiumi szobájában őrizetbe vették. Olyan útmutatókat is terjesztett, amelyek alkalmasak improvizatív hidegfegyverek vagy házilag is fellelhető fém alkatrészekből és 3D technikával nyomtatott alkatrészekből elkészíthető automata lőfegyverek, robbanóanyagok és aknák gyártására.


(Aktuality.sk)