Dopeman húga kórházban van, komoly műtét vár rá

Dopeman  húgát pár napja kórházba kellett szállítani. A születésekor agykárosodást szenvedett lány elkezdett hányni, ekkor hívták ki szülei a mentőket. A rapper ezt az infót megosztotta a közösségi oldalán, s a Blikknek is elárult pár dolgot – idézi a Blikket a 24.hu.

„Le a kalappal az orvosok előtt, nagyon pozitívan álltak hozzájuk. CT-vizsgálat is volt, elsősorban az úgynevezett söntöt nézték meg, ami az agyi-gerincvelői folyadékot vezeti el a hasba, azt hitték, hogy ezzel van baj. Mivel nem találtak semmi rendelleneset, így hazaengedték a húgomat. Most figyelni kell, hogy minden rendben van-e – mondta Dopeman.

„Anyu reménykedik benne, hogy csak kisebb problémáról van szó, de félő, hogy a söntöt kell cserélni. Az azt jelenti, hogy újabb operáció vár szegény testvéremre, akinek eddig is tizennyolc agyműtétje volt már“.

A rapper megjegyezte, hogy nem azért árulta el, mi történt, hogy aztán a bulvárlapok ezen csámcsogjanak.

„Nem akarom, hogy bárki azzal jöjjön, hogy én most azzal haknizok, hogy milyen jó testvér vagyok. Annak tartom magam, de lehetnék jobb is. Elfogadtam, hogy a húgom beteg, segítek neki amiben tudok, de az elismerés a szüleinket illeti, akik olyan szeretettel és gondoskodással ápolják, ami bár normális, nem sokaktól hallok hasonlót“.

Blikk