A biztosító szerint a kár több százezres nagyságrendű.
A biztosító szerint a kár több százezres nagyságrendű.
Mutatjuk az ország legjobb kórházait a páciensek értékelése alapján.
A szövetségnek fenntartásai vannak a Dôverával kötendő szerződéssel kapcsolatban.
A biztosító állami zaklatásról beszél.
A VšZP-től 19 951 ügyfél távozik.
A hivatal szerint legfeljebb 3 hét működésre elengedő pénze van a VšZP-nek és a Dôverának.
A Dôverával és az Unionnal feltételesen megegyezett az ANS.
Mutatjuk, hogy áll a dunaszerdahelyi, a galántai és a komáromi kórház.
A tavaszi hónapok végétől zajlottak a munkálatok Dunaszerdahely legnagyobb óvodájában.
Dzurinda fogta, és felolvasta a Híd politikusának cikkét.
A Paraméter stúdiójában a Szövetség elnökét faggattuk.
A NAKA 16 személy és két jogi személy ellen indított eljárást.
Külföldről postán vagy futárszolgálattal küldhető el borítékban a szavazat.
Elmondta, a határ menti területek és a gyanús járművek ellenőrzésén van a hangsúly.
Felszólított mindenkit, hogy menjen el szavazni.
Az ukránok erre reagálva bojkottot jelentettek be.
Élőben közvetítettük a DAC soron következő összecsapását a szlovák kupában.
Csütörtökön összeült a válságstáb Rimaszombatban.