Drágább lesz a hűtő tartalma, mint a hűtő maga – gyors segítséget követel a gazdáknak a Szövetség

2022. augusztus 25. - 13:25 | Belföld

Az idei aszály komoly áremelést generál majd az élelmiszerek körében, véli a Szövetség. Ők elsősorban a hús és a hústermékek drágulásától tartanak, ezért gyors segítséget kérnek a gazdáknak, hogy megelőzhessék az áremelést. A magyar gazdák azonban sokszor nem élnek azzal a segítséggel, amihez szinte alanyi jogon hozzájuthatnának.

Drágább lesz a hűtő tartalma, mint a hűtő maga – gyors segítséget követel a gazdáknak a Szövetség
Fotó: Paraméter

Gyors kormányintézkedéseket sürget a Szövetség, szerintük mielőbb kompenzálni kell mezőgazdászokat, amelyeknek az aszály súlyos károkat okoz. „Sajnos az aszály által sújtott gazdák kártérítése kormányválság miatt el van napolva” – emelte ki a kromány felelősségét Forró Krisztián, a párt elnöke. Szerinte nemcsak a növénytermesztőket, hanem az állattenyésztőket is gyors támogatásban kellene részesíteni, mert a begyűrűző infláció miatt egyre drágábbak lehet a hús és a hústermékek, illetve egyéb állati eredetű élelmiszerek, mint például a tej és egyéb tejtermékek.

„A hűtő tartalma drágább lesz, mint a hűtő” – figyelmeztet a gyors drágulásra Forró. – Ha nem lesz takarmány, minden drágább lesz, a hús és a hústermékektől kezdve, a tejen, sajton át, a tojásig.”

A Szövetség szerint hosszú távon az öntözést kell megoldani, de most elsősorban gyorssegélyre van szükség.

„ A gazdák hiteleinek törlesztését legalább az év végéig be kellene fagyasztani, emellett kompenzálni kellene az üzemanyagra és az energiára fordított többletköltségeiket” – jelentette ki Forró.

Sürgette, hogy az egyébként járó támogatások, például a jószágegységre járó támogatás mielőbb jusson el a gazdákhoz. Emellett szerinte Szlovákiában is be kellene vezetni, hogy a terület alapú támogatásokat előlegként megkaphassák a gazdák. „Ha ezt előre megkaphatnák, akkor például műtrágyát, vetőmagot már ebből tudnának vásárolni. Ez a környező országokban működik, amíg ez nálunk nem fog működni, addig a hazai gazdák versenyhátrányban lesznek a környező országok gazdáival” – véli Forró.

Az állattenyésztőket sújtja legjobban az aszály

Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke is egyetért Forróval abban, hogy mindenekelőtt az állattenyésztőket kellene támogatni, akiket elsősorban a takarmányhiány illetve a takarmány árának növekedése sújt. „A legnagyobb veszélyben az állattartók vannak, az állatállomány megtartása nagyon fontos feladata a kormánynak is” – figyelmeztet Patasi. Szerinte csökkenhet azon termékek száma is, amelyekből Szlovákia még önellátó.

„A tej szempontjából még önellátók vagyunk, de a húst tekintve már nem, és már a tejtermelők is gondolkodnak azon, hogy érdemes-e folytatni” – mondta Patasi.

Nem élnek minden lehetőséggel

Ugyanakkor arra si figyelmeztet, hogy a gazdák sem élnek minden rendelkezésükre álló lehetőséggel. Szerinte ilyen például a „zöld nafta” program, amire tavaly 30 millió euró volt elkülönítve, de csak 25 milliót használtak ki a gazdák. A probléma az lehet, hogy a kérvényt elektronikusan kell leadni, amihez elektronikus aláírás szükséges.

„A gazdálkodók nagy része idősebb, elektronikusan nem tudnak pályázni, de a falugazdászok segíthetnek nekik ebben” – hívta fel a figyelmet Patasi.

- lpj -