Drágulnak az autóbiztosítások is – mutatjuk, melyik sofőrök érezhetik meg leginkább

Az autó szervizelése után az új kötelező biztosításáért, valamint a balesetbiztosításért is többet fizetnek majd a sofőrök. Mindez a kárinfláció növekedése miatt történik. Emelkedik az alkatrészek, azok szállításának, valamint az energia ára is – írja a TV Noviny.

Drágulnak az autóbiztosítások is – mutatjuk, melyik sofőrök érezhetik meg leginkább
Illusztráció (Fotó: Pixabay)

A szakértő szerint a két biztosítás drágulása az infláció alakulását másolja majd – ez már meghaladta a 13 százalékot. Jozef Drahovský közlekedési elemző szerint az is elképzelhető, hogy bizonyos alkatrészek ára nagyobb mértékben nőtt, ez főként az elektromos autókra igaz. Minden munkaköltség emelkedett, és ennek megfelelően az energia ára is, különösen a szárítás, a festés és hasonló technológiai dolgok esetében.

Tomáš Růžička, a Porovnajto.sk munkatársa szerint a drágulás mindenkit érint majd, de nem mindenkit egyszerre. Néhány biztosító kliensei még az idei év végéig megérezhetik a drágulást, de a többségre csak jövő évben kerül sor.

Minden biztosítónak standard árakkal kellene rendelkeznie, viszont a balesetmentes előéletű sofőrök bizonyos kedvezményben részesülhetnek bónusz formájában. Růžička ezt egy példával illusztrálja: „ha ön egy fiatal, friss jogosítvánnyal rendelkező, Pozsonyban élő autós, akinek erős BMW-je van, és nemrégiben balesetet szenvedett, akkor érdemesebb inkább busszal járnia” – mondta a szakértő, ugyanis ellenkező esetben sokkal magasabb lenne a biztosítási összeg.

Viszont ellenkezőleg, egy tapasztalt, középkorú, gyengébb Škodával rendelkező, kis községből származó sofőrnek nincs mitől tartania, ugyanis szinte meg sem érzi a drágulást.

A drágulás ellenére Szlovákiában az egyik legalacsonyabb az autóbiztosítások összege, Csehországban, Magyarországon vagy Ausztriában például többet fizetnek a sofőrök.


(tvnoviny.sk)