DRÁMA: Rendőrök hozták le a ház tetejéről a zavarodott fiatalt

2017. június 16. - 16:22 | Régió

A megrémült nagyanyja riasztotta a rendőröket az érsekújvári járásbeli Udvardról. Segítettek nekik.

Pénteken délelőtt tizenegykor egy rémült nő hívta fel a 158-as segélyhívót Udvardról azzal, hogy az unokája, aki nála lakik, feldúltan kiabál, és megfenyegette őt, hogy megveri. A 24 éves fiatal ezután bezárkózott a házba, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát - tájékoztatott Renáta Čuháková rendőrségi szóvivő.

A helyi körzeti rendőrőrsről azonnal a helyszínre indult egy járőregység, de mire a helyszínre értek, a fiatal már a ház tetején volt. A nagymama elmondta, hogy nem sokkal korábban elmeszociális intézetben kezelték.

Az egyik rendőr megszólította és szóval tartotta a tetőn kapaszkodó unokát, miközben a másik egy létrán felmászott hozzá egy közeli balkonra. Mintegy fél órán át győzködték őt, hogy ne kövessen el őrültséget, végül sikerült lehozniuk sértetlenül, egy szomszéd aktív közreműködésével.

Čuháková aláhúzta, hogy miután a mentők ellátták, a rendőrök bevitték az unokát kihallgatni az őrsre. Ezt követően büntetőeljárás indult ellene veszélyes fenyegetés ügyében.

(para)

Címkék: rendőrség, Udvard