DRON vs. Dunaszerdahely: „Ha a kisemberrel meg tudja csinálni ezt a város, akkor ezekkel az emberekkel is meg tudja”

2017. szeptember 27. - 09:50 | Régió

Közel egy órán át arról folyt a vita a városi képviselő-testület keddi ülésén, hogy a város érintettként beléphet-e a DRON Industries-szel kapcsolatos környezetvédelmi eljárásba vagy sem. Végül úgy tűnik, Antal Ágota meggyőzte a polgármestert, hogy legalább tegyen egy kísérletet.

DRON vs. Dunaszerdahely: „Ha a kisemberrel meg tudja csinálni ezt a város, akkor ezekkel az emberekkel is meg tudja”
Fotók: Cséfalvay András

A testületi ülés programpontjai közt volt az ollétejediek által indított első petíció, melyet a jelenleg folyamatban lévő, és a vállalat raktározási területének átalakításával összefüggő eljárás kapcsán indítottak. Ebben azt kérik, hogy a testület és a polgármester ne engedélyezze a DRON számára azt, hogy további raktárhelyeket építsen vagy a meglévőket bővítse.

A vitában nem sokáig volt szó konkrétan a petícióról, ellenben Hájos Zoltán megismételte, amit a múlt heti sajtótájékoztatóján már elmondott, mégpedig hogy a város nem részese a jelenlegi eljárásnak, és nem is vonhatja be a cég működésére vonatkozó engedélyt, mindössze azt kérheti, hogy a használatbavételi engedéllyel nem rendelkező épületekben szüntessék be a munkát, és rendezzék az engedélyeket. Közben a szakhatóságokra mutogatott, a járási hivatal környezetvédelmi főosztályára, a regionális közegészségügyi hivatalra, a tűzoltóságra, a munkabiztonsági felügyeletre és a környezetvédelmi főfelügyelőségre. „Nekik van jogosultságuk bemenni, a gyártás folyamatát ellenőrizni és valamilyen korlátozást foganatosítani a gyártással kapcsolatban” – fogalmazott.

Antal Ágota

Antal Ágota (független) viszont úgy vélte, ez alibizmus, és feltette a nap legégetőbb kérdését:

Miért nem jelentkezhet be a város mint érintett résztvevője egy eljárásnak?

„Az ismerőseim, akik ott dolgoznak a szomszédban, nem tudják kinyitni az ablakukat, mert az asztalukon ott a fekete por. Mindannyiunk érdeke, hogy ez rendeződjön. Ha a város azt mutatja, hogy nem kompetens, akkor alibista. Jogilag is tudná késleltetni a folyamatokat. Ha a kisemberrel meg tudja csinálni ezt a város, akkor ezekkel az emberekkel is meg tudja” – szögezte le.

Hájos erre azt válaszolta, hogy ez nem érzelmi, hanem jogi kérdés, majd – mint azt az alábbiakban majd láthatjuk is – még vagy egy tucatszor elismételte, hogy „az államigazgatási perrendtartás és az építkezési törvény szabályozza, ki lehet részese az építészeti eljárásnak”. Úgy véli, a város élt minden lehetőségével ez ügyben, csakhogy akadnak, mégpedig sokan, akik ezt nem így érzik.

Hájos Zoltán

„Ha érzem, hogy valami bűzlik, az nem jogi kérdés”– válaszolta például éppen Antal Ágota, hozzátéve: „…kifogásra mindig van lehetőség, főleg egy jogásznak.”

Jarábik Gabriella (Híd) is azzal érvelt, hogy a városvezetés mégis hogyan akar odaállni a polgárai elé a jövő évi helyhatósági választások előtt, ha a céggel kapcsolatban nem lép. „Már Nemesszegen érezni, amikor ott dolgoznak. A fürdő sokkal közelebb van… Nem azért választottak meg, hogy most már üljünk a fenekünkön, és nyugodtan mosolyogjunk. Ha ilyen adódik, akkor ott fogjuk meg a dolog végét, hogy segíteni tudjunk. Ez nem hozzáállás. Azért vannak jogászaink, környezetvédelmi és építészeti osztályunk, hogy összedugjuk a fejünket, és próbáljuk megállítani azt az embert” – fűzte hozzá. Úgy véli, egy ilyen vállalkozó mindig talál olyasvalakit, aki „alá játszik”, és emlékeztetett, hogy nem a városnak kellene ennek lennie.

Felmerült a Banner Batterien ügye, mely esetben a város egy emberként állt ki és tiltakozott a gyár megépítése ellen. Bachman László (független) képviselő arra kereste a választ, miért ne ismételhetné meg a hivatal most ugyanezt, Hájos azonban ellenérveket hozott fel, mondván, hogy ott a város telekszomszédság révén az eljárás része volt, míg most nem.

Ollé Lajos

Érintettként részesei az eljárásnak az ollétejedi lakosok, például maga Ollé Lajos. Mint mondta, ügyvédek által kidolgozott kifogásokat terjesztettek be a vállalat tervezetéhez. „A feleségem és én miért tudtunk kiállni, és elmenni a miniszterig? A polgármester helyében én ezt csinálnám, mert ahogy mi végig tudtunk menni ezen az úton, úgy bárki más is tudna. A bizonyíték nem a papíron van, hanem a gyárban” – magyarázta.

A polgármester válasza ismerős lesz: „A törvény megszabja, hogy ki lehet az eljárás része, és aki nem lehet, azt kizárják, és nincsenek jogosítványai… Akinek nincs legitimálva a részvétele, annak nincs értelme bejelentkezni.”

Azt javasolta, hogy bármelyik lakos leülhet egy ügyvéddel, és tanácsot kérhet, mi a teendő. Ollé Lajos viszont azt válaszolta, hogy a polgármester maga is ügyvéd, éppen ezért mindenkinél jobban tudhatja, mit kellene lépni.

Antal ezt kiegészítette azzal, hogy bárki is ül le egy ügyvéddel, annak ez a pénzébe kerül. „Ezek az emberek a saját pénztárcájukból fizetik az ügyvédeket. Ha a város ilyen szinten is mellé állna az ügynek, akkor más súlya lehetne. Szeretném, ha születne ebben valami elhatározás, hogy a város vegyen részt benne” – emelte ki.

Hogy ez győzte meg, vagy a korábbiakban elhangzottak, vagy csak szerette volna, hogy már vége legyen a vitának, azt nem tudni, de itt valami váratlan történt:

„Ne higgye, hogy a kerékkötője vagyok ennek, ezért megígérem önnek, hogy bejelentkezik a város az eljárásba, attól függetlenül, hogy tudom, mi lesz a vége” – mondta Hájos.

Ezután felszólalt még Dakó Sándor (független), aki a városi hivatal mellé állt, mondván, hogy valóban korlátozottak a lehetőségei, ugyanakkor kifejtette azt is, hogy tiszteli Ollé Lajost, amiért ilyen elszántsággal képviseli az ügyüket.

Csicsai Gábor (Híd) azzal érvelt, hogy ő maga is részese az eljárásnak, ezért abban nyilván a város is részt vehet.

Sebők Pál

Sebők Pál (független) egy munkacsoport felállítását javasolta, amelybe a testület környezetvédelmi és építészeti szakbizottságán kívül külső szakértőket is bevonnának, akiknek a segítségével kidolgoznák azokat a lépéseket, amiket megtehetnek ez ügyben, illetve felkészülhetnek arra, ha az ollétejediek szempontjából kedvezőtlen döntés születik.

Ezt támogatta A. Szabó László (MKP) alpolgármester is, aki szintén leszögezte, hogy itt többről van szó, mint a DRON és az ollétejediek harcáról. „Meg kell találni a módját, hogy a hatályos jogszabályok értelmében próbáljunk meg mindent megtenni a város lakosainak egészséges és biztonságos környezethez való alkotmányos jogának betartása érdekében” – fogalmazott.

A város tehát a polgármesternek mintegy egyórás vitát követően elhangzott szavai szerint kísérletet tesz arra, hogy belépjen az eljárásba. Hogy ennek mi lesz az eredménye, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre a paragrafusokkal történő dobálózás közepette éppen Ollé Lajos mondta ki a testületi ülésen a legfontosabb gondolatot:

„Amikor akárkinek a három és fél éves kisfia kimegy a kertbe, és fejfájással jön be, aztán kétmétereset hány, megnézném, hol vannak a törvények. Akkor senkit se érdekel az, hogy mi van… Én a végsőkig mindent megteszek azért, hogy az a gyár be legyen csukva.”

(SzT)