Dróncsapás végzett iraki milicistákkal

2019. augusztus 26. - 07:48 | Külföld

Két azonosítatlan drón végzett két iraki milicistával vasárnap a szíriai határon - közölte az al-Hasd as-Saabi (Népi Mozgósítási Erők, PMF) nevű iraki síita milíciákból álló ernyőszervezet.

Az Irán által támogatott, de a bagdadi vezetéssel szövetséges félkatonai csoportokat tömörítő szervezet szerint a támadás Anbár tartomány Káim nevű határátkelőjének térségében érte a Hezbollah Brigádok nevű frakció járműoszlopát. Két tisztségviselő a 45-ös Brigádként is ismert iraki csoporttól - amely egyébként nem azonos a Hezbollah radikális libanoni síita mozgalommal - megerősítette a légi csapások tényét, és hozzátette, hogy harcosaik fegyvereket szállítottak a járműveken.

A PMF, amely ellenzi az amerikai katonai jelenlétet Irakban, egyértelműen Izraelt okolta a bombázásért, az Egyesült Államokat pedig azért, mert légi fedezet nyújt szövetségesének.

Egy névtelenséget kérő biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy tulajdonképpen két légicsapás történt vasárnap délután: az egyik a helyi milícia főhadiszállását érte, a másik pedig egy járműoszlopot, amely elhagyta a létesítményt.

Az izraeli hadsereg nem nyilatkozott az ügyben. A Pentagon pedig tagadta, hogy köze lenne a csapásokhoz.

Kászim Szolejmáni, az iráni Forradalmi Gárda kötelékébe tartozó, külföldi hadműveletekre szakosodott al-Kudsz brigád parancsnoka Twitter-üzenetben reagált a történtekre, és arra, hogy a nap folyamán két drón zuhant Bejrútban a Hezbollah radikális síita milícia médiaközpontjára, és az egyik felrobbant. A mikroblogján közzétett, saját magáról készített felvételen a következő felirat olvasható három nyelven: "Ezek az őrült műveletek a cionista rezsim végső rúgásai".

A múlt hónapban sorozatos robbanások történtek a PMF-csoportokhoz köthető fegyverraktárakban. Júliusban a félkatonai szervezet négy támaszpontját érte támadás. A The New York Times című amerikai napilap egy magas rangú közel-keleti hírszerzési tisztségviselőre hivatkozva nemrég arról számolt be, hogy Izrael egy Bagdadtól északra fekvő támaszpontot bombázott júliusban.

Izrael korábban többször bombázta Irán szíriai érdekeltségeit. Irakra kiterjesztett támadásai azonban a sajtókommentárok szerint kedvezőtlenül hathatnak Bagdad és Washington viszonyára.

A Reuters felidézte, hogy Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő egy csütörtöki beszédében utalást tett Izrael esetleges érintettségére a PMF-létesítmények lerombolásával kapcsolatban.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Izrael számos területen hajt végre műveleteket a zsidó állam megsemmisítésére törekvő állammal szemben.

"Hát persze, hogy szabad kezet engedtem a biztonsági erőknek és utasítottam őket, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést Irán terveinek meghiúsítására"

- hangoztatta Netanjahu.

(MTI)

Címkék: dróncsapás, Irak, milícia